Legutóbb egy kis történelem órát tartottam, még ha írásban is, jön majd persze a folytatás, de addig is valami olyan bejegyzést írok most, amelyek ismét saját élményekről szólnak.
Mint tudjátok, sajnos péntek óta egyedül vagyok, Krisztikém a jó öreg Európában utazgat, de már csak 1 nap és itthon is lesz. Hát, már hiányzik nagyon…:-) Megy persze az élet egyébként is, nem is unalmasan. Most pl. a kazah-horvát világbajnoki selejtező második félidejét nézem:-) Itt van Kaziban a meccs, de nem tudom, melyik városban. Ha itt lenne, nem lett volna rossz kimenni megnézni. A kérdés jogos lenne, hogy mit keres Kazahsztán az európai csoportok között? Ha jól emlékszem, korábban ázsiai selejtezőkben játszottak. Lehet, hogy ott több esélyük lenne, ki tudja? Visszatérve, hogy most hol is fekszik ez az ország, először is mutogassunk másokra. Izrael teljes terjedelmével Ázsiában fekszik, tehát a legnagyobb nonszensz az ő európai szereplésük. Persze tudjuk, politikai okai vannak mindennek. Majd egyszer Togo is összebalhézik Beninnel és megengedjük, hogy európai selejtező csoportban játszanak:-)
Törökország szintén kérdőjel, hiszen mind történelmével, mind kultúrájával sokkal inkább Ázsia része, mint Európáé. De legyünk jóindulatúak, pontosan Isztambult vágja ketté a Boszporusz, ami Európát Ázsiától elválasztja, azaz a törököknek valóban van egy pici országrészük, amely Európa része. Földrajzból tanultuk annak idején, hogy keletebbre pedig az Ural hegység az, ami elválasztja földrajzilag Európát Ázsiától, tehát ha így nézzük, akkor az oroszoknak is nagyobb országrészük fekszik Ázsiában, mint Európában. OK, ez az okoskodás már a vicc kategóriát súrolja, úgyhogy gyerünk vissza az Uralhoz. Emlékszem rá, hogy mindig is csodálkoztam, hogy OK, OK Ural hegység, de mi van alatta, ott hol a határ? Ha jól emlékszem, ez nem derült ki általánosban számomra. Viszont van egy folyó is, amely az Uralból ered és ezt is Uralnak hívják és délen a Kaszpi tengerbe ömlik. Ez a választó vonal. Mivel a folyó Kazahsztán nyugati részét szeli át függőlegesen, így földrajzilag Kazahsztán egy része valóban Európa. Tehát ha a törökök igen, akkor Kazahsztán miért ne?
Bocs az elkalandozásért… Még mielőtt rátérek a kirándulás képeire, elmesélem, hogy itt most újra málna- és eper szezon van. Gondolom kétszer-, vagy folyton termő fajták biztosítják ezt a késői szüretet. Isteni finom, zamatos mindkét gyümölcs, nem is tudom mikor ettem ilyet utoljára? Valószínűleg Kazahsztánt még nem árasztották el a külalakra szép, de ízben igencsak másodosztályú fajták, amelyek pl. az otthoni piacokat uralják. De más bogyók is megtalálhatók, szinte fillérekért, azaz kb. 200 Ft-ért lehet kapni pl. a feketeribizli kilóját is. Na ebből a 3 gyümölcsből főztem a napokban dzsemet. 5 üveg feketeribizli, 3 üveg málna és 2 és fél üveg eper lett a termés. Soha nem készítettem még lekvárt, nem egy nagy durranás, de azért ettem már szar lekvárt, szóval el lehet rontani. Még nem tudom milyen, egyelőre még a szárazdunsztban vannak (a bőröndökben ágyneműk és törülközők között:-))
Itt még mosom a feketeribizlit:
Itt már a málna rotyog:
Írtam már, hogy van sofőrünk, e héttől Andrej az, mert Szása csak helyettesítette múlt héten. Sok olvasónak mond valamit, ha azt mondom, hogy Ignácz Otira emlékeztet. Persze a gyűrűk és a piercingek nélkül, mégis van benne nekem valami ignáczotis:-) Szóval jó srác, jó haver is, ezt persze segíti, hogy tök jól beszél angolul. Tegnap, mikor leparkoltunk a piacnál, ott ólálkodott egy csapat cigányasszony pár kisgyerekkel az ölükben és ami tetszett, legalábbis ami a pénzszerzés módját illeti, az az, hogy valami füstölő félével füstölgették meg a kocsikat, gondolom, hogy a rontástól megóvják:-)
A lekvár főzésen kívül persze más is történt, mégpedig elsősorban a hétfői kirándulás, aminek a képeinek egy részét szeretném nektek megmutatni. A szép idő miatt most még többen megjelentünk, azaz kb. 30-an lehettünk, köztük most 4 férfival, Charles aki mindig ott van, Kriszti főnökének a szünidőn itt lévő fia, a norvég Tobias és egy orosz hapsi, aki az egyik orosz csaj, Ina tesója volt. Ja és persze én. Még vagy 4 kutya, akik azt hiszik, hogy ez a kirándulás csak móka, szétrohangálják magukat, miközben több száz méter szintkülönbséget megteszünk, eközben a játékra is gondolnak, szimatolnak, nyomoznak, na és néha még arra is jut a gondolataikban hely, amit a kutyák olyan „diszkréten” szoktak csinálni. Szóval tudjátok mire gondolok:-)
Én mindenesetre sokadmagammal majd kiköptem a tüdőmet, pláne az út első szakaszán. Konkrétan olyan meredeken kellett kapaszkodni fölfelé, hogy volt, hogy a kezemmel is segítettem. Magyarul négykézláb voltam, csak nem vízszintesben, az már durva lett volna.Persze nem én voltam az egyetlen ilyen, úgyhogy nem kell nagyon röhögni:-)
Egyébként egy vízesést látogattunk meg, szóval az út egy jó szakaszán egy patak parton mentünk fölfelé. Az autókat megintcsak lent hagytuk egy olyan helyen, ahonnan nagyon fölfelé már csak gyalog, vagy öszvérháton lehet közlekedni. Egy házikó is épült ide, egy másik része meg ide lett mondjuk telepítve, mert olyan cirkuszi kocsi formája volt. Ez amúgy elég tipikus a városból kijövet, nem is értem, hogy nem fagynak szét télen benne. Íme a ház, igazi kazah idill:
Hívjuk ezt a kertnek:
Ezt pedig az udvarnak:
Volt ott egy aranyos kis fehér kölyökkutya is:
Majd elindultunk, olyan szép volt a látvány egyébként, hogy legtöbbször nem is fájt annyira a megfulladás élménye:
Itt pedig egy szép szurdok:
Gyönyörű sziklák mellett is elhaladtunk:
Fölértünk egy fennsíkra, ahol nagyon kellemes volt a séta.
Itt még lakott is valahol egy család. Vagy egy pásztor? Nem hiszem, hogy sok minden bosszantaná az életben azt, aki itt él ( max. a téli hideg):
Azért ez is egy eléggé összetákolt kulipintyó.
Ez a két mulatságos jószág is gondolom ide tartozott. A kutyusok valahol fönt a magasban trónoltak egy szikla tetején, onnan szemlélték a tájat és ugatták az arra járókat (minket). Olyan magasan voltak, hogy a távolság miatt lett csak ilyen gyenge minőségű a kép. Mikor visszafelé sétáltunk, még egy sziklával följebb költöztek:
Kicsit tovább sétálva egy másik "családtaggal" is találkoztunk.
Majd főleg a patakparton haladt a menet:
Itt látszik, hogy milyen hideg volt a víz:
Itt talán még inkább:.jpg)
Ahogy egyre följebb kerültünk a vízeséshez közel, már ilyen mohás volt a patak:
Majd átkeltünk rajta:
És ott is voltunk a vízesésnél, hurrá!
Szóval szép helyeken jártunk ismét. Tegnap pedig női klub meeting volt, nem egy különösebben érdekes valami, a kirándulások sokkal jobbak, de most az egyik csaj, egy indiai feleség, Sowmya (ráadásul a "mi" bankos csapatunkba tartozik) adott elő a lányával két indiai táncot. Helyesek voltak nagyon, sajnos a kép elég sötét lett, olyan részén táncoltak a teremnek, ahonnan a kis gépünk nem tudott jobb képet készíteni. Azért fölrakom, valami látszik belőle:
A show később folytatódott, csak egész más irányban. Együtt ebédeltem 7 nőcivel, komoly volt nagyon:-) A Saffron (vagy Safran?, mindegy, magyarul sáfrány) nevű étteremben ettünk "bizniszlancs-ot", nem is volt rossz! Pláne a leves nem, valamilyen perzsa, vagy marokkói báránylevest ettem, kis csícseriborsó, paradicsom, hagyma, ilyesmik voltak benne, pár csepp citromlével. Szóval le a kalappal. Viszont egy hús szeletelő kurzus nem ártana a konyhai csapatnak. A második fogásom steak volt krumplipürével és demi glace szósszal. Mikor ránéztem először, a klasszikus "Az örökség" című film jutott eszembe, mikor Bohus beviszi Brno-ba kajálni a sleppjét különbusszal egy első osztályú étterembe. Biztos emlékeztek a sárgainges nagybajuszú faszira, aki ránézett a kajára és ennyit kérdezett: Diéta bazmeg? Na nem is ez volt a baj, mert valójában ebédelni mentünk, nem pedig lakodalomba. Képzeljetek el egy hosszúkás alakú steak-et (szinte kolbász formájú), amit értelemszerűen az ember keresztbe kezd el vagdosni. Igen ám, de nagyon keményen rágós volt. Először azt gondoltam, hogy nem pihent elég ideig a hús, vagy mondjuk egy nyaka darabot adtak, stb. Aztán döbbentem rá, hogy az általános iskola 1 osztályos tananyag kimaradt náluk, azaz pont fordítva szelték meg a húst, mint kellett volna. Azaz ha keresztbe kezdtem vágni a húst, akkor jutottam a rostirányba (azaz hosszú rostokat kaptam). Amit még egy megharcolt burkuskutya is órákig rágcsálna. Szóval elkezdtem hosszába vágni a hosszúkás szelet húst (pontosan, mintha a kolbászt hosszában vágnád), ami elég vicces, viszont így keresztirányba vágtam a rostokat, azaz így már tökéletesen ehető volt, sőt nagyon finom. Ez kb. olyan hiba a konyhától, mintha a sebész a szike fogójával kezdene el operálni, hogy bocs, nem voltam ott azon az órán, amikor ezt az anyagot vettük.
A poén viszont nem is ez, hanem, ahogy én hallgattam a 7 nőci dumáját. Többször elhangzott a "Jaj, szegény Zoli, miket kell hallgasson!" együttérző mondat, ennek ellenére abszolút jól szórakoztam a társalgáson, amely a körömápolástól kezdve a mellplasztikáig minden fontos témát átölelt, természetesen sok-sok non-verbális kommunikatív eszközzel, gesztikulációval:-)))
Ennyit mostanra, mindenkinek egy nagy helló, ölelés, lányoknak puszi!
