Megint eltelt egy hét, hogy nem írtam, sőt általában hétfőn teszek fel új anyagot, így ma már bőven tartozom egy bejegyzéssel.

Nem sokat fogok írni most magunkról, mert nem szeretném ismételni a havas történeteket. Tényleg semmi különös nem történik velünk, éljük a megszokott mindennapokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy pillanatig is unatkoznánk. Megint sokat havaztunk, voltunk egy buliban is, ettünk egy jót egy koreai étteremben vasárnap este, tegnap pedig egy jót kirándultam. Ma itt volt nálunk Kriszti egyik indiai kollégájának a felesége, Sowmya, főzőleckét vett, hinduk, ezért csak vegetáriánus kajákat esznek. Bár vegetáriánusban is van több fajta, ők pl. tejtermékeket és tojást is esznek, de pl. gombát nem igen. Mivel az olasz konyha bővelkedik vegetáriánus opciókban ezért jókat lehet meríteni belőle. Nem mintha Sowmya nem tudna főzni, istenien főz, de a lányai nyaggatják, hogy tanuljon más kajákat is, ne csak indiait. Múlt héten nála voltam, készítettünk egy lasagnát, ma pedig tésztákat főztünk, paradicsomszószt készítettünk, zöldségeket grilleztünk. Jövő héten risottót szeretne:-)

Na szóval röviden ennyi az elmúlt hétről, illetve még annyi, hogy már rendesen számoljuk a napokat, míg indulunk haza.

A mai bejegyzés témája pedig több, mint evidens. Igazából nem is tudom, hogy miért nem jutott korábban eszembe? Mindketten imádjuk az állatokat, a nagymacskákat különösen, Kazahsztán pedig az egyik büszke ország lehet, amelyik elmondhatja magáról, hogy otthona egy pár száz gyönyörű hópárducnak. Városunk, azaz Almaty címerében is megtalálható az állat. Amúgy az adott nagy lökést, hogy írjak róla, hogy vasárnap a litván haverokkal voltunk fönt Chimbulakon és ott jött szóba, hogy az egyik kollégája a hegyekben kirándulás közben volt olyan szerencsés, hogy látott egyet és sikerült is pár fotót készítenie. Föl is rakok belőlük ide a blogra, fantasztikusak. Egyébként nagyon nehéz őket megfigyelni. Andrey, a sofőrünk mondta, hogy egy barátja fent volt a hegyekben egy hétig egy brit forgatócsoporttal, de nem láttak egyet sem. Pech. Lehet, hogy kellett volna vigyenek fel egy kutyát, mint ez a srác, aki a kutyájával kirándult. Gondolom az keltette fel ennek a párducnak is az érdeklődését.

A hópárducot más néven irbisznek is hívják, oroszul pedig ez a neve az ismert. Latinul Uncia uncia, az egyik legszebb nagymacska. Egyik érdekessége, hogy korábban a Panthera nemhez tartozott, de rájöttek, hogy a pumához és a gepárdhoz hasonlóan nem tud bőgni, azaz "nem igazi" leopárd, ezért kitaláltak neki egy új nemet. A helyzete ma sem teljesen tiszta, mert a legaprólékosabb molekuláris genetikai kutatások szerint pedig a tigrishez áll legközelebb.

Súlya nem különösebben nagy, 25-40 kiló, de egyes példányai elérhetik a 75 kilós nagyságot is. Egyik jellegzetessége a rendkívül hosszú farka, amelyet más fotókon majd láthattok is. Ez több szempontból hasznos neki, pl. arra, hogy jól egyensúlyozzon a magas sziklákon, a másik pedig hogy a rendkívüli hidegekben ezzel jól be tudja az arcát takarni. A bundáját kétszer vedli le egy évben, van téli és nyári bundája, nem kétséges, hogy melyik a vastagabb. Mintázata, mint látjátok, hasonló a jaguáréhoz, viszont világosabb az "alapszín", ezzel jól be tud olvadni a környezetébe. A hiúzhoz hasonlóan pedig nagy szőr borítja a mancsát, hogy jobban tudjon közlekedni a mély hóban.

A hópárduc a legmagasabban élő macskafajta. Nyáron felköltözik 3500-6000 méteres magasságokba is, nem csoda, hiszen a kedvenc zsákmányai, a különböző vadjuhok és -kecskék is felmennek olyan magasságokig. Télen viszont lejjebb jön, olyan 2000 méterig is akár. Szereti még a különböző szarvasokat is, vaddisznót is, sőt, ha úgy hozza a sors, akkor megtámad nála 3x akkora állatokat is. Ugyanakkor nem szégyellősködik, ha rágcsálókon, vagy akár madarakon kívül más nemigen van a közelben. Általában alkonyatkor, vagy éjjel indul vadászni. Sokáig cserkészi a prédáját, viszont képes egyetlen csapással leteríteni azt. Hihetetlen, de 16 métert is képes ugrani. Ok, nekifutásból, de egyszerre, nem pedig hármasugrásban.

Vadászterületük nagysága attól függ, hogy mennyire van elérhető zsákmány a közelben. Nepálban, ahol bőven van számukra kaja, 12-40 km2 területet járnak be, míg ott, ahol kevesebb, ez akár 1000 km2 is lehet.

 Magányos állat egyébként, a párzási időszak januártól márciusig tart  , olyan 100 nap körül van a vemhességi ideje. Általában 2-3 kölyöknek ad életet, de ritkán lehet 6-7 kölyök is az alomban. 12-15 évig élnek, de fogságban elélhetnek 20-21 évig is.

Az egyetlen nagymacska fajta, amely az utódai vackát a saját bundájával szigeteli, hogy védje a kicsiket a nagy hidegek ellen.

Az egyik legveszélyeztetettebb macskafajta, sajnos a bundája kedvelt kereskedelmi cikk,ezért az orvvadászok itt-ott lelőnek belőle egyet-egyet. 1960-ra lecsökkent a számuk olyan 1000 egyedre, de ma már olyan 7500 állat él a vadonban. Mivel jól bírja a fogságot, ezért az állatkerteknek is nagy szerepük van a faj megóvásában. Mintegy 500 hópárduc él 150 állatkertben a világon. Magyarországon Szegeden és Nyíregyházán láthatóak.

Mint látni, egészen a Bajkál tóig felér az előfordulási területük. A legtöbb állat, mintegy 2500 Kínában él, de Mongóliában is 500-1000 közé teszik a számukat, Indiában élhet még olyan 600 egyed, Nepálban, Kirgisztánban és Pakisztánban olyan 500-500 és a többi országban, így Kazahsztánban is olyan 200 főre tehető a számuk. Egyik nagy probléma a faj fennmaradása szempontjából, hogy ez a néhány ezer állat óriási területen él és nagy a belterjességük. Így a WWF munkatársai leginkább azon fáradoznak, hogy egymástól távol élő egyedek is megtalálhassák egymást.

Végül pedig egy pár fotó, amelyet ígértem és a közelben készültek. Nem is tudom mit csinálnék, ha látnék egy ilyet, mindenestre különleges élmény lehetett: