HTML

A blogról

Egy évig Kazahsztánban élek Krisztivel. A tapasztalataimat, élményeimet szeretném veletek barátokkal, ismerőseimmel és családtagjaimmal megosztani.

Friss topikok

Linkblog

Kazahsztán történelme a függetlenség kikiáltásáig

2010.01.19. 13:57 Zolialmatyban

Nahát megint eltelt egy hét és nem írtam nektek semmit. Mára összeszedtem egy kis történelmi anyagot, hátha mondjuk lefekvés előtt olvasnátok egy kis kazah történelmet:-) Magunkról sokat nem tudnék írni, ezért csak pár szóban ezt-azt.

Iszonyatos hidegek vannak mostanában és nagy hó , így ritkábban moccanunk ki bárhová is. Most voltam kint nem régen az utcán, a hőmérséklet -12 fok, de az ún. hőérzet a net szerint -16. Szóval majd lefagytak az ujjaim. Éjszaka -30 fok volt, de azt hál’ Istennek nem tapasztaltam.  Múlt pénteken azért elhívtunk magunkhoz egy pár embert, legtöbbjükkel december eleje óta nem is találkoztunk, így volt mit ünnepelni. Szóval jól sikerült kis buli volt. Nagyon finom kaják (füstölt halas orosz palacsinták, egy paradicsomos-kecskesajtos-bazsalikomos pizzaszerűség, thai marhahúsgombócok csiliszósszal, thai csirke curry és palacsinta torta) és nem kevésbé rossz piák.
Ezen kívül tényleg nincs miről beszámolni, jól vagyunk, köszönjük :-) Egy pár képet azért felrakok, hogy most kb. hogy néznek ki az utcák.
Ez az udvarunkon összehordott hó:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A patakmeder:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sárga-kék kerítés:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Kok Tobe torony
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Így mivel magunkról nem sokat tudnék mondani, utána néztem ennek-annak a kazah történelemben. Természetesen a téma hossza önkényes, hiszen 10 mondatban is el lehet mondani valamit, egyes országok történelmét (nem is olyan távoliak, ugye?:-)) sms-ben is el tudnánk egymásnak küldeni, míg másokéról óriási, vastag könyveket is lehetne írni. Na ezek közül most ez egy bejegyzésnyi lesz, ha valakit megbántanék vele, hogy számára rendkívül érdekes és fontos momentumokat kihagytam, akkor attól elnézést kérnék előre is. Az 1991 utáni történelembe nem fogok bele, az talán egy másik alkalommal lesz, lehet, hogy így is túl hosszú, hogy elolvassátok.
 
A legkorábbi emlékek
 
A legkorábbi emberek a korai kőkorszakban települtek be Közép-Ázsiába. Később pedig olyan bronzkori kultúrák terjedtek el a területen, mint pl. a Szrubna-, az Afanaszevo- és az Andronovo kultúra. Mintegy ezer évig, ie. 500- Kr. u. 500-ig, különböző harcos népeknek az országa volt a mai Kazahsztán, így szkíta népeknek és hunoknak is.
„Kazahsztán” ismert történelme az ie. VI.században kezdődik, amikor is a perzsa Achaemenid Birodalom (Óperzsa Birodalom) határai túlértek az Amu-Darja folyón (ez ma a határfolyó Üzbegisztán és Türkmenisztán között). Nagy Sándor amikor elérte Közép-Ázsiát, legyőzte a perzsákat is, ez pontosan ie. 330-ban történt. Ez volt tulajdonképpen az első igazi kapocs Európa és Közép-Ázsia között, ekkor indult be a kereskedelem is. Hogy pontosan mikor is érte el Kínából az első selyemszállítmány Európát, ma sem tudni, de mindenesetre ez volt az a pillanat, amikor a kapcsolat létrejött az akkori világ két legnagyobb civilizációs központja között. Ma ezt a „kapcsot” Selyemútnak nevezzük. Krisztus születése után évszázadok teltek el, míg mongol, illetve türk törzsek érkeztek a mai Kazahsztán területére.  Az Iszlámot arabok hozták be a térségbe valamikor a VIII. század folyamán. Mongol törzsek Dzsingisz Kán vezetésével 1219 és 1224 között foglalták el a területet, innentől kezdve hosszú ideig a nagy Mongol Birodalom részei lettek.
 
A nagy nomád birodalmak és a kazah nép kialakulása (VI. sz. - XVIII. sz.)
 
A legkorábbi, viszonylag jól dokumentált államalakulat a Türk Kaganat volt, vagy másképpen göktürk állam, amelyet az Ashina klán alapított. Ez az államalakulat a VI. században jött létre. Ebben az időben létezett a keleti- és a nyugati göktürk laza államszövetség, a kettőnek a “határa” a mai Kazahsztán területén húzódott végig. Az egész birodalom pedig valahonnan a Fekete tenger északi partjaitól egészen Kínáig húzódott, természetesen annak az eredetileg nem kínai részét, azaz Tibetet és Hszincsiangot is beleértve. Ekkor már a magyar törzsek is a nyugati göktürk birodalom északi részén tanyáztak, szaracénokkal, besenyőkkel, kazárokkal, avarokkal, ilyen jó nevű szomszédokkal, az Ural folyó partjainál. A mai Kazahsztán déli része pedig arab törzsek kezében volt. Ők kezdték az Iszlámmal megismertetni a helyi népeket is, mint föntebb említettem. Kimak és Kipcsak törzsek kontrollálták a keleti végeket, középen pedig hun és szkíta törzsek éltek. A szkíta a görög elnevezésük, mi is ezt használjuk, ha valaki a „Szaka” kifejezéssel találkozik, ez ugyanaz, csak ez a perzsa nevük. Több szkíta törzs létezett, perzsa emlékek szerint minimum 4. Ilyen szkíta, vagy szaka harcos volt az „Arany Ember”, vagy „Herceg/Hercegnő" is, akiről a múltkor tettem föl képet.
Ezeket a laza szövetségben élő türk “államformákat” karluknak nevezték, amelyek a IX. században szétesedeztek külső betolakodók támadásai miatt. Ezek a támadók megalapították a Karakhanida államot, azon a területen, amelyet Transoxiánaként ismer a történelem. Ez keletre terült el az Oxus folyótól (ma Amu-Darja folyó). Egészen addig a területig, amely ma Kína része (elsősorban a mai Hszincsiang tartomány). A XI. század elejétől ezek a karakhanida  törzsek egymással és a szeldzsuk törökökkel harcoltak. A mai Kazahsztán egy része pontosan ezeknek az állandó harcoknak a területén feküdt.  
A karakhanidák fölvették az iszlámot és a domináns időszakukban a bagdadi arab abbaszida kalifátus oltalmát élvezték 1130-ban azonban megjelentek az első mongol törzsek és így ők is része lettek a Karakitai keleti mongol szövetségnek. Ez a mongol “konföderáció” azonban hamarosan gyengülni kezdett és kialakult az Oxus (Amu-Darja) partja mentén egy független állam, a Khorazm a XII. század közepén.
A nagy mongol invázió Dzsingisz Kán vezetésével azonban nem váratott magára túl sokáig, 1219 és 1224 között az új mongol hordák elfoglalták az egész környéket.
A terület ezután a nagy Arany Horda ellenőrzése alá került. Dzsingisz kán halála után Timur lett az uralkodó, aki fokozatosan egyre délebbre nyomult.
 
Közép-Ázsia Timur idején
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A birodalom itteni részeinek központja többek között Szamarkand és Buhara voltak (a mai Üzbegisztán területei), de a birodalom mélyen benyúlt azokra a területekre is, amelyek ma Kazahsztán részei. Az egyik legismertebb épület innen Hodzsa Ahmed Jaszavinak a mauzóleuma, amely Turkesztán városban található.
 
A mauzóleum Turkesztánban
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az üzbégek uralták a mai Kazahsztán területét, abban az időben még nem is beszélhetünk különálló kazah és üzbég népről. Az üzbég nép az egyik nagy XIV. századi vezérükről, Özbegről kapta a nevét. Timur halála után az üzbég törzsek lassan dél felé kezdtek vonulni Timur volt birodalmának központjai felé. Az 1460-as években egy belső vita eredményeként az üzbégek két csoportra váltak szét. A déliek természetesen délen telepedtek le és mezőgazdasággal kezdtek foglalkozni. Az északiak megmaradtak nomádnak, ezekből alakult ki később a különálló kazah nép. A két nép nyelve ma is nagyon hasonlít egymáshoz, természetesen a külső jegyeikben is bőven találunk hasonlóságot.
 
Kb. ekkorra tehető az az időszak, amikortól is egyáltalán kazah népről kezdhetünk beszélni. A korai XV. századra az uralkodó államszerkezet több kánságra esett szét, ilyen volt a Nogai Horda, illetve az Üzbég Kánság. A Kazah kánságot 1465-ben alapították (Magyarországon Mátyás király 22 éves volt ekkor, csak a párhuzam kedvéért) a Zsetiszu folyó partján, konkrétan Kaszim és Janibek kán jelenlétével. A Zsetiszu folyó nem messze innen Almatytól található egyébként. Kaszim kán 1511 és 1523 között uralkodott és meglehetősen sikeresen terjeszkedett az országa ezen idő alatt.
Kaszim kán alapította egyébként az első kazah jogi törvényeket 1520-ban. Más nagynevű kazah kánok Haknazar kán, Eszim kán, Tauke kán és Ablaj kán (róla utca is van elnevezve nem messze tőlünk) voltak. Ekkor alakult ki az önálló kazah kultúra és nyelv is.
 A Kazah kánság nem volt mindig egységes, történelme folyamán 3 részre szakad szét, a Nagy Hordára, a Középső Hordára és a Kis Hordára. Ez a szétesés azt eredményezte, hogy nem voltak elég erősek, így 1731-ben a sorozatos kalmük támadások miatt az orosz cártól kértek segítséget, aki örömmel be is vonult az országba.
 

 

Az Orosz Birodalom részeként (1731-1917)

 
Orosz telepesek és kereskedők kezdtek megjelenni az ország északnyugati részén, míg kozák katonák megalapították az első erődöket, amelyek a mai Oral (Uralszk) és Atyrau (Gurjev) első épületei voltak. A kazahok így egyre jobban beszorultak az oroszok és a kalmükök közé. A kalmükök kelet felől nyomultak az 1500-as évektől kezdve, míg az oroszok a segítségkérésnek eleget téve nyugatról kelet felé.
A kalmükökről érdekességként megemlítem, hogy ma a Volga partjánál létezik egy kalmük autonóm köztársaság Oroszországon belül, mintegy 180 000-en lehetnek. Ők az egyedüli buddhista nép Európában. Ők ebben az ominózus időben keveredtek az európai területekre. Keleten maradt testvéreik, az ojrátok Mongóliában és Kínában élnek, összesen mintegy 350 000-en. Az oroszországiak cirill betűkkel írnak, de a keletiek megtartották érdekes írásmódjukat. Felülről lefelé írnak, viszont ha elfordítod 90 fokban a képet, akkor nagyon hasonlít az arab íráshoz. Alább egy írásrészlet:
A Kis horda területét tehát az oroszok hamar elfoglalták, majd 1798-ra a Középső hordát is bekebelezték. A Nagy horda 1820-ig független maradt, de később nem volt mit tenni, a Kokand kánság, azaz a kalmükök és az Orosz Birodalom közül, az akkor kisebb rossznak tűnő oroszt választották.
 
A XIX. században így aztán elkezdődött az erőszakos oroszosítás. Ez a kazahokból természetesen ellenszenvet váltott ki. 1863-ban két adminisztratív területet alakítottak ki az oroszok, az egyik a Sztyeppe volt, a másik pedig az ún. General-Gubernatorstvo. Kazahsztán nagy része az előbbibe tartozott, míg pl. a mai Almaty (akkoriban Vernij) az utóbbiba.
A kazah nomád világnak az utolsó nagy pofonsorozatok egyikét 1890-ben kezdték adni, amikor is az első igazán nagy betelepülési hullám elkezdődött. Ekkor épült az Orenburg-Taskent vasútvonal is, ezt 1906-ra fejezték be. A betelepített ukránok és oroszok pedig a terméketlen szűzföldeket voltak hivatottak feltörni. 1912-ig már félmillió orosz farm kezdett működni, ami az addigi nomád életmódtól vette el a területeket. Ezek a farmok is természetesen a leghasználhatóbb területekre épültek, ahol az éghajlat és a vízkészlet lehetővé tette a mezőgazdasági művelést. A kazah őslakosság pedig kezdett kiszorulni innen a kevésbé élhető területek felé, amely előbb utóbb éhínségekhez vezetett. Tragikusra fordult a dolog, amikor 1916-ban a kazahok fellázadtak, ugyanis nemigen volt kedvük megmozdulni, hogy segítsék az első világháborús orosz hátországot (ismerjük azért ezeket a dolgokat, nyilván nem azt kérték tőlük, hogy napi egy órát papírdobozokat hajtogassanak). Mintegy 150 000 kazahot mészároltak le, és 200 000–en menekültek kínai oltalom alá (a mai ujgur tartományban élnek ezeknek a leszármazottai).
 
 

Az Alash Autonómia (1917-1920)

1917 december 13-án egy csapat kazah nacionalista (ezt jó értelemben írom) megalakította az Alash Autonómiát, amelynek az oroszoktól független kormánya volt, az ún. Alash Orda. A fehéreket támogatták a polgárháborúban, majd a 1919-re, amikor már a fehérek egyre kevésbé tartották magukat, akkor próbáltak tárgyalni a vörösökkel. A bolsevik “fiúk” azonban nem nagyon ismerték a tárgyalás kifejezést, így 1920 augusztusától megtanulhatták a kazahok is, hogy mit is jelent a bolsevik “felszabadítás”. A fenti zászlót használták az Alash Autonómia zászlajaként.

 

 
A Szovjetunió részeként (1920-1991)
 
A Kirgiz Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot 1920-ban alapították meg, amelyből 1925-ben lett Kazah Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság. Ugyanis csak ekkor ismerték el a szovjet hatóságok a két népet különálló népnek. Korábban azért hívta az orosz birodalom kirgiznek a kazahokat is, hogy megkülönböztesse őket a kozákoktól (a kozák és a kazah mindketten török nyelvű nép, így a névbeli hasonlóság sem véletlen, mindkettő szabad embert jelent).
Az autonóm köztársaságnak eddig Orenburg volt a székhelye, majd 1925-től lett Alma-Ata (ma Almaty).

 

Nem tudom, hogy mennyire leplek meg benneteket vele, de a bolsevik forradalom sem hozott az itt élő népeknek szabadságot. Az 1930-as évek eleje itt is borzalmas pusztítást végzett. Buzgó kommunisták lettek iderendelve, hogy neveljék át a népet és adják fel nomád életmódjukat. Kolhozokba és szovhozokba kényszerítették őket, aminek következményeként 1 millió!!! ember halt éhen. Ez ugyanakkor történt, amikor Ukrajnában 6-10 millió ember (köztük leginkább gyerek) halálát okozta az éhínség. Ezt a szörnyűséget ma a történelem Holodomorként említi. Közel 20 ország ismerte el a holodomort genocídiumnak, azaz tudatos népirtásnak, ugyanis a legtöbb jel arra utal, hogy Sztálinék tudatosan pusztítottak el ennyi ukrán és kazah parasztot. A történészek és a politikusok csak az utóbbi időkben kezdtek a témával mélyebben foglalkozni. 
Kazahsztán 1936-ban lett szovjet szocialista köztársaság. Sztálin félt ezektől a távoli etnikai csoportoktól, ezért jól meg akarta őket keverni. Ekkor kezdődtek el a nagy deportálások is a területre. Ukránok, volgai németek, és koreaiak lettek nagyszámmal betelepítve Kazahsztánba. A deportált emberek 30%-a pusztult el a „költözködés” során. 

 

 

 

A II. vh-ban nagyon sok orosz ipari üzem lett Kazahsztánba telepítve az előrenyomuló német hadsereg támadásai miatt. A deportálások ekkor tovább folytatódtak, nagyon sok krími tatár, volgai német és kaukázusi muszlim nép lett Kazahsztánba deportálva, attól tartva, hogy ezek majd kollaborálnak a németekkel. Ugyanez történt, amikor a szovjetek lerohanták és bekebelezték Kelet-Lengyelországot, mintegy egymillió lengyelt telepítettek Kazahsztánba. Az etnikai tisztogatás ma jobb helyeken bűntett, akkor nem érdekelt ilyesmi senkit. A lengyel deportáltak mintegy fele halt meg vagy az úton, vagy a letelepítés után rövid időn belül. Kénytelen vagyok itt megemlíteni, hogy ezeknek az embereknek a szenvedéseiről és kiirtásáról a történelemírás érdekes módon nem szívesen beszél, ellentétben másokéval. Csak nem azért, mert ezt úgymond baloldali diktatúra követte el? A kettős mérce a mai napig fellelhető a vörös és a barna diktatúra rémtetteinek megítélésében.  Nem könnyű a feladat, mindenkinek kutya kötelessége, hogy bármilyen múltbéli is jelenlegi népirtást egyformán kezeljen, mert nincsenek különbségek a borzalmakban és az emberek szenvedéseiben.

 

1953 és 1965 között az ún. Szűzföld Kampány keretében még több nem kazah érkezett a köztársaságba, hogy megműveljék a hatalmas kihasználatlan földeket. Emellett nem volt baj az sem, ha a szovjet ipar tovább tudott terjeszkedni a Közép-Ázsiában található szén- , gáz- és olajkészletek felé. Így történt az, hogy Kazahsztán volt az egyetlen szovjet tagköztársaság, ahol az ország nevét adó nemzetiség kisebbségbe került.

 

A szovjet társadalomban fokozódó feszültségek az 1980-as években politikai és gazdasági reformokat kényszerítettek ki. Kazahsztánban nagyon fontos tényező volt Berija döntése 1949-ben, hogy Kazahsztánba, Szemipalatyinszkba (ma Szemej) telepítik az atomkísérleti terepet. Ennek generációkkal később is katazstrófális környezeti és biológiai hatásai voltak, ami még inkább fokozta a kazahok ellenérzését a szovjet rendszerrel szemben. 1986-ban kazah fiatalok tiltakoztak a Kazah Kommunista Párt kazah nemzetiségű első titkárának (Dinmuhamed Konajev) leváltása ellen. Helyére orosz nemzetiségű, Oroszországból érkezett titkárt, Gennagyij Kolbint állították. A kormány erői elnyomták a tüntetéseket, de rengeteg vért hagytak maguk után. A halottak számát 2 és 20 közé teszik, a sebesültekét pedig valahol 760 és 1140 között volt. Közel 2400 tüntetőt pedig bebörtönöztek. A szovjet uralom utolsó éveiben sem csillapodtak a dolgok, Gorbacsov politikájának köszönhetően pedig ezek az érzések egyre többet meg is nyilvánultak. 1989-ben kinevezték Nurszultan Nazarbajevet első titkárrá, aki ma az ország elnöke. Karrierútja  tipikusan közép-ázsiai, legközelebb ennek is szentelek talán több mondatot.

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 

 

 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zolialmatyban.blog.hu/api/trackback/id/tr701684618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutyaütő 2010.01.20. 17:08:10

Ne szlovákozz, ne szlovákozz, mer ráduszítom Slota vezért... :o)

lefejeljük Európát 2011.10.20. 21:27:06

De jó, hogy ide keveredtem. Köszönet, hogy megosztottad tudásodat.

Zolialmatyban 2011.11.03. 20:28:33

@nolám: Én köszönöm, hogy még ennyi idő eltelte után is van aki olvassa a blogomat:-) Folytattam egyébként a www.zolialmatyban.wordpress.com oldalon. Remélem voltak benne szórakoztató részek tényleg!

D. Enikő 2012.12.26. 15:59:25

Én most olvastam, köszönöm, nagyon jó és tanulságos!

Kékavian 2014.02.11. 14:16:26

Én meg most keveredtem ide ajánlást kapva egyik fórumon a linked.
Még kotorászok majd:)

Benkő István 2019.02.15. 10:49:55

„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.” /Mándoky Kongur István/
süti beállítások módosítása