Csütörtök óta nem írtam, így lesz egy-két dolog, amiről mesélni tudok ismét. Az első kettőn nincs mit magyaráznom, a harmadikat nem szó szerint értem, de majd ha a képeket látjátok, akkor kb. értitek, hogy mire gondoltam. Olyan magasan voltunk ma a hegyekben, hogy már nem csak fa, de bokrok sem voltak, max. fű és bizonyos zuzmó faj. Bár én holdbéli tájnak mondtam volna először (ezért a cím is), de Kriszti közelebb jár az igazsághoz, szerinte olyan, mint az Antarktisz. Szóval tengerszint felett olyan 3000 m magasra kirándulhattunk föl. Egyébként pedig az eddigi legkönnyebb terep volt, az egyetlen nehézséget a köves, sziklás út jelentette, illetve az, hogy a hó és jég miatt csúszott. Na meg ebben a magasságban az oxigént sem mérik bőven, szóval ez is nehezítette az utat.

Na de ne ugorjak ennyire előre. A péntek estére nagyon készültünk, írtam korábban, hogy a Hyattba mentünk egy maláj büfévacsorára. Nem igazán volt olcsó, de azt hiszem mindannyian kívántunk valami finom, fűszeres kaját, szóval az ár annyira nem volt akadály. Persze inkább maga a vacsora volt elfogadható áron, az italok ára, hogy is mondjam csak, vicces volt (én annak nevezem, ha egy sör kb. 2000 Ft, vagy ha egy üveg viszonylag kommersz fehérbor mondjuk 12 000 Ft) . Persze megszoktuk már, ez pedig egy ötcsillagos hotel, szóval még annyira sem lepődtünk meg, mint néha szoktunk. Összesen heten voltunk a társaságban, itt a képen a legközelebbi haverjainkkal, az ausztrál párral ülünk az asztalnál, Alannával és Daniellel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szokásos szállodás büfévacsora volt egyébként, semmi túl fantasztikusra nem kell gondolni. A leves egy birkaleves volt, korianderrel, csilivel, újhagymával, szárított hagymával  földúsítva az est egyik legjobb tálja volt mellesleg. Előételek között különböző zöldség sambal-lal találkoztunk, a választékot földobta egy tintahal saláta ( csíkokra vágva tálalták, kicsit citromos, korianderes dresszinggel, tökéletes textúrájú, olyan, amiért az ember a tintahalat szereti), de volt egy tojásos étel is, aminek a nevére nem emlékszem. Természetesen találtunk kétféle rák crackert is, többféle dip-et, egy csilis és egy földimogyorós volt az, amire emlékszem, mindkettő hibátlan. A főételek között volt kétféle marhahús és egy csirke húsos étel. Persze mindet kipróbáltam. Az egyik marha egy sima marhasült volt, szép rózsaszínre sütve, finom omlós, puha, ahogy kell. A másik pedig egy stir-fry marhahús volt, gyanítom hogy valami húspuhító is volt a dologban (a kínaiakról tudjuk, hogy előszeretettel alkalmazzák ezt a nem túl szimpi mutatványt), de amúgy nagyon finom csípős volt, Kriszti talán ezt kedvelte a legjobban. A csirkehúsból egy kis darabot ettem (nem olcsó csirkével akarok jóllakni egy ötcsillagos maláj büfében :-D), apró darabokra vágott csontos sült csirkedarabok voltak, valamilyen maláj fűszerezéssel. A nevét ennek sem jegyeztem meg, nem volt rossz, de messze volt attól, hogy egy életre az emlékezetembe véssem. Volt még itt egy tojás és egy padlizsán sambal is (mindkettő felejthető) és egy halas rizses étel is, amiből már csak egy picit ettem, nem igazán fért már több belém és még egy tésztasaláta is. Ez utóbbinak nagy fan-ja vagyok, az itt felszolgált sem volt rossz, de a Dostyk-on található China Café-ban kínált üvegtészta sali fényévekkel jobb.

A desszertekről annyit, hogy tipikus szállodás desszertek voltak, legalább hatféle, de egyik sem volt az a wow!, amit az ember a váci Mihályi László desszertjeinek elfogyasztásakor érez. Persze nem volt rossz, szó sem róla, de messze volt attól, hogy elájuljunk tőle. Természetesen többféle gyümölcs közül is választhattunk, ami mindig örömet okoz. Vacsora közben még „autentikus” tánccal is szórakoztatták a közönséget, néha bevonva egy-két exhibicionistább angol, vagy amerikai vendéget. Szóval az egész estének volt egy kis olyan feelingje, mint amikor az ember valami egzotikusabb helyen nyaral és éppen az aznapi büfé vacsorát fogyasztja el a szállodában. Összességében azt gondolom, hogy a kaja jó volt, a társaság még jobb, egy igazán kellemes estét töltöttünk el együtt, soha rosszabbatJ

A hétvége persze ezzel még nem ért véget. A szombat egy része pihenéssel telt el, de délután újabb program várt ránk. Illetve programok. A kora délutánt 3 angollal töltöttük el, mindhárman Kriszti kollégái. Egyikőjük, Darren akarta megmutatni az új lakásukat. Egy lakótelepes részen fekszik, kívülről semmit nem látsz, de ha belépsz, rögtön egy gyönyörű lakónegyed tárul eléd, ápolt kerttel, teniszpályával, medencével. A lakás kétszintű, tágas, nagyon szép. Van egy közös épület is, ahol társalgó található biliárdasztallal, szaunák, belső medence. Két bácsika pedig ott ebédelt meztelenül (csak egy-egy törülköző volt köréjük csavarva), nem is tudom, ki lepődött meg jobban?

Egy közeli caféban ebédeltünk, rajtunk kívül senki nem volt, az árak barátságosak voltak, a kaja pedig kifejezetten finom.

Később két Halloween partin is részt vettünk, illetve azt is mondhatnám, hogy egyen sem. Az elsőre ugyanis azért mentünk el, hogy onnan majd átvisz valaki minket a másodikra, ahol pedig inkább vacsora vendégek voltunk a „trick or treat” lecsendesedése után. Ez így lehet, hogy magyarázatot igényel, ezért bele is kezdek.

Az est tehát úgy kezdődött, hogy a mi utcánkban egy másik házhoz átsétáltunk (kb. 15 perc volt az út), ahol már egész délután gyerekparti volt, minden gyerkőc valamilyen „scary” jelmezbe öltözve, de ugyanígy sok anyuka is. Mindenféle szokásos program, almaevés vizes vödörből (régi ír szokás), „scary” szoba egy kicsit sikoltozni, csupa „kötelező” kellék. Én inkább a békésen sörözgető férfiak egy-egy csoportjához csatlakoztam:-)

A Halloweenről csak egy pár szót ejtenék, persze mindnyájunknak van valamilyen fogalma az ünnepről, de legtöbbünknek általában annyi, hogy valami felkapott angolszász szokás és nem is tudjuk igazán, hogy miről szól.

Az eredete mindenképpen az ősi Samhain fesztiválra vezethető vissza. Azaz még egy ősi pogány szokásra, ez a nap az év „fényesebbik” felének az átmenete volt a „sötétebbik” felébe. Az ősi írek azt gondolták, hogy ez az éjszaka „vékonyabb” a többinél, ami lehetőséget ad a szellemeknek arra, hogy az éjjel vissza-vissza térjenek erre a világra. Természetesen a „jó” szellemeket, így az ősök szellemeit szívesen látták, de az ártó szellemeket, kísérteteket nem, ezért a felöltött ijesztő maskarák, illetve a világító ijesztő tökfaragványok azt a célt szolgálták, hogy elijesszék ezeket a gonosz szellemeket. A tök persze már az Újvilágban lett használatos, hiszen ez nagyobb és könnyebb faragni, mint az Írországban eredetileg erre a célra használt karórépát. A Halloween név eredetéről annyit kell tudni, hogy az All Hallows' Even (minden szentek estéje) rövidített formája. Ez a kifejezés pedig az óangol  Eallra Hālgena ǣfen-ből ered. Micsoda „véletlen”, pontosan a mi Mindenszentek ünnepünkkel egyezik meg. Persze ez utóbbi 1 nappal később van, de valamikor egy napon ünnepelték a kettőt. Mindenszenteket egyébként valamikor régen, egészen a IX. századig május 13-án ünnepelte a keresztény világ. III. és IV. Gergely pápának pedig volt olyan józan esze, hogy a pogány ünnepeket nem betiltották, hanem beépítették a keresztény ünnepek közé. Ennyit az ünnepek eredetéről. Szóval a sok ijesztő jelmez, maszk, ijesztő hangok mind-mind azzal kapcsolatosak, hogy az ártó szellemeket elűzzék. Az itteni hangzavarból ítélve szerintem sikerült is nekik:-)

Ez a délutáni parti az ír Mary házában volt egyébként, a férje új-zélandi, ők már 7 éve itt élnek, a kislányuk konkrétan itt nőtt föl, folyékonyan beszél oroszul is.

Vacsorára pedig Kathy-ékhez voltunk hivatalosak, nem csak mi, hanem Daniel-ék is és egy amerikai házaspár is. Előtte persze az említett „trick and treat” játékot űzte vagy 40 gyerek, általában itteni expatok gyerkőcei, de jó pár helyi kissrác is. Ez kb. arról szól, hogy régen legalábbis, jelmezekben becsöngettek gyerekek és ezt kérdezték a háziaktól, azaz „Trick or treat? Szóval „tréfa, vagy cukorka” szabad fordításban. Persze itt meg volt szervezve az egész sztori, a gyerekek nagy része még nagyon kicsi volt, a szülőkkel jöttek, jórészt természetesen az előző partiról. Visszatérve a kérdésre, a tréfa azt jelentené, hogy mondjuk a háziakon, vagy a házon magán valami tréfát követnek el, ha nem kapnak valami kis édességet (vagy jó húsvéti szokás szerint egy kis pénzt). Itt csak édesség volt, minden gyerkőc kapott egy kis csomagban valamit. Eszméletlen jelmeze volt némelyiknek, a legnépszerűbb a „kaszás” jelmez volt (nem is csoda), de volt itt ezer kis hercegnő is (a szépség a kislányoknál úgy látszik mégiscsak fontosabb, mint maga a szokás), és egy kiscsaj pedig NASA szerkóban, persze gyerek méretűben. Ha jól emlékszem a sztorira, akkor a szülők a bajkonur-i látogatásukkor vették neki.

Olyan fél 8 tájban lement az egész felhajtás, majd ezután jöhetett a vacsora. Le a kalappal a házigazdák előtt, fantasztikusan finom vacsorát készítettek. Ausztrálok egyébként, mindketten 50 fölött már. Míg készült a vacsi addig a nappaliban borozgattunk és kétféle kenyérfélére kenegettünk valami finom spárgás dip-et, ami sütőben készült, szóval meleg volt, nekem nagyon ízlett. A vacsora pedig a következőkből állt: Szezon lévén és az ünnep is így kívánta talán, sütőtök leves volt a kezdő fogás. Nem a leginkább megszokott zsályás verzióban, hanem kicsit ázsiaiabban csilivel, és koriander pesztóval. A pesztó lime levét is tartalmazta, így az édeskés levesnek adott egy kis érdekes éles, savanykás kiegészítést, a csili pedig a csípősségével még izgalmasabbá tette az ízeket. Első osztályú leves volt, le a kalappal. Nem különben a második fogás. 2 szelet porhanyósra készült gyönyörű rózsaszín marhaszelet ( medium-rare, ahogy szerintem a marha leginkább jó) két tésztaszelet között ( olyasmi állagú, ami a húsos piték tetején szokott lenni, az a megemelkedős fajta, ún. puff-pastry) és két zöldspárga társaságában. Pici vörösboros szósz a húson, de csak azon, így csak az alsó tésztaréteg ázott el benne egy picit, a felső ropogós maradt. Én nagyon kedvelem, amikor az ételek többféle textúrája az ízek mellett még több izgalmat hoz az étkezésbe. A szósz a klasszikus „horseradish cream” volt, ami igazából torma és creme fraiche, só, bors, pici citromlé. Köretnek pedig egy vegyes zöldsaláta (bébi spenót és ruccola levelek parmezánnal), illetve egy bacon-ös tejszínes tepsis krumpli. Ugye nem hangzik rosszul? Isteni volt, elhihetitek. Desszertnek túrótortát (cheese cake) kaptunk, illetve kézzel készült pici kis csoki golyók voltak még, úgyszintén tökéletesre készítve. Imádom, ha valaki ilyen alázatos az étellel szemben, a vacsora minden egyes falatján érezhető volt a főzés szeretete. Russel és Kathy Banham, halleluja rátok!:-)

A vasárnap teljesen pihenéssel telt, csak vásárolni ugrottunk ki. Ezen kívül Kriszti még levágatta a haját (vágtak belőle egy centit) és elégedett is vele :-)

Ma, mint minden hétfőn kirándulni voltunk, egészen magasra sétáltunk föl. Az út nem volt nehéz, kicsit emelkedett végig, de nem durván. Jó másfél-kétórás séta volt persze, csupa havas tájon. Egyes részei teljesen kopárak voltak, de a hatalmas sziklák, a hó, a szikrázó napsütés gyönyörűvé tették.

Ebéd közben láttunk egy nagyon érdekes kis állatot is. Képet nem sikerült róla készítenem, messzebb volt. Megnézetm itthon, hermelin volt a kis drága. A hermelin év közben barnás színű, a hasán világosabb bundával. Télire átvedlik fehérré, csak a farka vége fekete egy picit. A hegyekben fölmerészkedik 3400 m magasra is. Olyan kb. 25-30 centis lehetett farok nélkül, szóval nem volt nagy. Így néz ki egyébként:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A többi kép pedig ilyen lett:

Itt még volt pár fenyőfa

 

Zoli nyaggat, hogy írjak. Írok. Nekem véges az agyam, ha túl sok az információ- és ingerbevitel, max 60 percet tárol, minden ami az előtt volt, törölve. Így kénytelen vagyok az utolsó 60 percről írni. Mert ma (is) a kelleténél több inger és információ talált meg.

19:30 a jelölt volt olyan kedves és visszavitt az étteremből az irodába. Szuper titkos interjú az egyelőre szuper titkos jelölttel egy egyelőre szuper titkos pozícióra. Szuper... Ajánlatot kellett volna adjak, de a beszélgetés végére kiderült, hogy a fele sem stimmel az információnak, amire az ajánlat épült. Pontosabban a fele stimmelt, ami itt igazából tényleg szuper.

19:35 még bőven van idő az aznapi 15.00-ás leadási határidőig, mert az angoloknak kell. Ez a még mindig kellemesen és meglepően szép a GMT+6-ban, villan át az agyamon, hozzátéve, hogy per pillanat az egyetlen szép. Az utolsó esély, hogy a 2010-es HR költségeket magamnak farigcsáljam, mielőtt, vagy remélhetőleg mihelyett, más baltával esik neki. Néhány gyors bocsánatkérés, amiért a módosítás köszönőviszonyban sincs az előző verzióval, és az összegek egy kicsit magasabbak is annál. Mindegy, elment, jöhet a következő.

20:10 Ránézek az elmúlt két órában jött tucatnyi piros olvasatlan e-mailre, felkiáltójel vagy ’sürgős’ szó után kutatva a címsorban. Szerencsére nincs, úgyhogy egy gyors telefon Andrejnek, hogy nem felejtettem el, hogy lent vár. Neee, Darren, ne gyere be, nincs csokim. Bejött. Akkor legalább kísérj ki a liftig.

20:30 15 perce tartom az ujjam a lift gombján, hogy ne záródjon be az ajtó, amíg Darren megosztja velem, hogyan tervezi 4 ember kirúgását holnapi időzítéssel, majd feladom, és csak végigvesszük, akkor mi is legyen.

20:35 Andrej ideges kéne legyen, de nem. Inkább csendben beül, és szokás szerint megkérdezi, hogy milyen napom volt. Én szokás szerint azt válaszolom, hogy szörnyű. Majd szokás szerint betesz valami zenét, hogy jobb kedven legyen. Ma ezt kaptam tőle:

És mint mindig, megint jobb kedvem lett. Mostmár észrevettem a nagy és világos teleholdat is, és a város fényei is sokkal barátságosabbak lettek. Mostanában behajt az udvarra, a lépcsőház bejáratáig, majd elnézést kér, hogy az utolsó 3 méter ma le van zárva valami szalaggal. Nem baj, azt már valahogy megoldom. Akkor holnap, 10-kor? – kérdezi a szokásos poént. Ja, 10-kor... :o)

20:50 Zoli nyaggat, hogy írjak.

Írtam...

 

És nem is rosszat:-) (ez persze újra én vagyok) A Red Hot Chili pedig itthon is jól szól:-)