Az alábbi bejegyzés, mondhatnám, hogy már nem aktuális. Pedig dehogy nem az! Megígértem már korábban is, hogy fölteszem ezt az írást, akármennyire is ünnepek vannak, a blog elsősorban Kazahsztánról szól. Eddig kevés kivételtől eltekintve szép, kellemes dolgokról írtam. Az igazságnak azonban sok arca van. Amiről most fogtok olvasni, az pedig egy elég tipikus arca.
Szóval ez az írás, legalábbis egy része, még december 9-én készült a repülőgépen Bangkok felé és Kriszti írta. Én is fűztem hozzá megjegyzéseket, hiszen nekem még volt egy plussz élményben is részem. Íme:
"Reggel esett a hó, sötét volt és hideg. Andrej rodeózott a havas utakon a reptér felé. Még szerencse hogy olyan szélesek az utak, és így hajnalban olyan üresek. Ojjj (azaz hoppá), mondta néha, amikor átcsusszantunk a másik sávba. Ami, ha már itt tartunk, kötelező eleme lehet a helyi Kresznek– azaz ha választó vonalat, vagy záró vonalat látsz, azt meg kell közölni, tehát az lehetőleg pontosan a két kerék közé essen. Ezt komolyan veszik.
Kellemes meglepetés is ért így kora reggel, a reptéren találkoztunk Terikével és férjével a magyar konzulátusról, akik szintén ezen a járaton, szintén Bangkokba tartanak. De ha ez még nem elég véletlen, akkor Koh Samui szigetére mennek, ahova mi is készültünk egészen tegnap estig, amikor is megnéztük az időjárás jelentést, ami viharokat mondott. Így még nem tudjuk, Bangkok után hova, de ha meggondolja magát a meteorológus, Terikéék után Koh Samuira. (Megjegyzésem most, azóta tudjátok ti is, hogy végül is nem oda mentünk.)
Az út eseménytelen és hosszú volt, de az indulás vicces. Először is nem kaptunk Zolival egymás mellé helyet, hiába foglaltuk le az üléseket a neten egy hete, ami még a jegyünkre is rá volt nyomtatva. De nem. Azt mondták, hogy tegnap kellett volna foglalni a neten. Pedig nyilvánvaló, nem értem, nekünk ez hogy nem jutott eszünkbe – a foglalásokat törölni kell időnként, azok kedvéért, akik az utolsó napon foglalnak online, hogy ők is tudjanak helyet választani. Én kérek elnézést.
Zoli megjegyzése (még a repülőn írtam): Minek van tényleg a netes foglalás lehetősége, ahol kiválaszthatod az ülésedet, látod is, hogy mely helyek foglaltak és melyek nem? Majd közlik, hogy bocs, de azokat a helyeket most becsekkoláskor már kiadtuk? Balsoje szpasziba!
Az alábbiakhoz mindenképpen hozzátenném, hogy Kriszti azért jó helyet kapott, az én „új” helyemen pedig már ült valaki. Persze egy pár, ők sem egymás mellé kapták, de ők megoldották, mit érdekli őket, hogy valaki másnak szól oda a jegye? Ez egy intercity vonaton is bunkóságnak számít, nem hogy egy repülőgépen. Magyarországon általában megvárod, hogy szól-e valakinek a jegye oda,ami neked teszik, majd ha nem, elfoglalod. De addig nem partizánkodsz. Persze fölajánlotta a pár, hogy üljek a srác eredeti helyére, egy középső ülésre. Ja, köszi, utazzak 7 órát két idegen között, totál szűk helyen? Nem ezért foglaltam ablak mellé. És ha már volt szerencsém, hogy az „új” jegyem is ablak mellé szólt, bár nem Kriszti mellé, akkor köszi, nem fogom igénybe venni ezt a segítséget. Végül is az utaskisérők találtak nekem egy ablak melletti helyet, most is ott ülök, borzasztóan szűk, de mégsem egy idegen vállára kell hajtsam a fejem, ha elalszom. De a tuti kazah story folytatódik, íme Krisztitől:
A másik.
Te mit csinálnál, ha a gépen valahogy egy ülésre két embert foglalnak?
A) Elnézést kérek az utastól, és átültetem egy másik, szabad helyre, netán a businessre, ha máshol nincs hely.
B) Ingerülten kifaggatom az utast, hogy ezt most miért csinálta. Majd összecsődítem az összes staffot a gépen, plusz néhány tányérsapkást, és együtt kitaláljuk, hogyan tovább. Az A) variációt gyorsan kizárjuk.
C) Begyűjtöm az összes utas beszállókártyáját a gépen (kb 200 ember), és ebből próbálom meg kitalálni, mi legyen? Nyilván a többi utas hibája.
D) Fogok 3 tekercsnyi utaslistát, és egyenként összeolvasom a beszállókártyás másik felével. Mintha nem tudnám, hogy stimmelni fog.
Na, szerintetek mi volt a megoldás? Aki olvassa Zoli blogját, és ismeri a TIK kifejezést, annak bingo: B, majd C, majd D. Amikor egy órával később sem oldódott meg a helyzet, hiába a gondos ellenőrzések, az a szerencsétlen utas még mindig itt téblábol, ahelyett, hogy leszállna és hazamenne, kitört a népharag. Az a sok türelmetlen tranzit utas, nem mindegy nekik hogy lekésik a csatlakozást Bangkokban? Majd mennek a csomagjuk után 1-2 nap múlva, nagy ügy. Mégsem lehet csak úgy bárkit beültetni bizniszre...
A harmadik. Kifogyott a jégtelenítő autóból a jégtelenítő folyadék. A másodikból is. Majd a pilóta bemodja, hogy bocs, a fiúk már mennek feltölteni, de inkább 3 másik gépnek kezdenek neki előttünk (hátha azzokkal több szerencséjük lesz?). Két órás késéssel, de csak elindultunk.
TIK. This is Kazakhstan. (Megjegyzés most, nem biztos egyáltalán, hogy emlékeztek rá. Mindenesetre az ausztrál barátainktól hallottuk először, hogy amikor nagyon-nagyon nézel, hogy mi is történik most, akkor csak legyintesz, hogy TIK. Azaz tíájkéj, This is Kazakhstan, Ez Kazahsztán.)
Kellemes meglepetés is ért így kora reggel, a reptéren találkoztunk Terikével és férjével a magyar konzulátusról, akik szintén ezen a járaton, szintén Bangkokba tartanak. De ha ez még nem elég véletlen, akkor Koh Samui szigetére mennek, ahova mi is készültünk egészen tegnap estig, amikor is megnéztük az időjárás jelentést, ami viharokat mondott. Így még nem tudjuk, Bangkok után hova, de ha meggondolja magát a meteorológus, Terikéék után Koh Samuira. (Megjegyzésem most, azóta tudjátok ti is, hogy végül is nem oda mentünk.)
Az út eseménytelen és hosszú volt, de az indulás vicces. Először is nem kaptunk Zolival egymás mellé helyet, hiába foglaltuk le az üléseket a neten egy hete, ami még a jegyünkre is rá volt nyomtatva. De nem. Azt mondták, hogy tegnap kellett volna foglalni a neten. Pedig nyilvánvaló, nem értem, nekünk ez hogy nem jutott eszünkbe – a foglalásokat törölni kell időnként, azok kedvéért, akik az utolsó napon foglalnak online, hogy ők is tudjanak helyet választani. Én kérek elnézést.
Zoli megjegyzése (még a repülőn írtam): Minek van tényleg a netes foglalás lehetősége, ahol kiválaszthatod az ülésedet, látod is, hogy mely helyek foglaltak és melyek nem? Majd közlik, hogy bocs, de azokat a helyeket most becsekkoláskor már kiadtuk? Balsoje szpasziba!
Az alábbiakhoz mindenképpen hozzátenném, hogy Kriszti azért jó helyet kapott, az én „új” helyemen pedig már ült valaki. Persze egy pár, ők sem egymás mellé kapták, de ők megoldották, mit érdekli őket, hogy valaki másnak szól oda a jegye? Ez egy intercity vonaton is bunkóságnak számít, nem hogy egy repülőgépen. Magyarországon általában megvárod, hogy szól-e valakinek a jegye oda,ami neked teszik, majd ha nem, elfoglalod. De addig nem partizánkodsz. Persze fölajánlotta a pár, hogy üljek a srác eredeti helyére, egy középső ülésre. Ja, köszi, utazzak 7 órát két idegen között, totál szűk helyen? Nem ezért foglaltam ablak mellé. És ha már volt szerencsém, hogy az „új” jegyem is ablak mellé szólt, bár nem Kriszti mellé, akkor köszi, nem fogom igénybe venni ezt a segítséget. Végül is az utaskisérők találtak nekem egy ablak melletti helyet, most is ott ülök, borzasztóan szűk, de mégsem egy idegen vállára kell hajtsam a fejem, ha elalszom. De a tuti kazah story folytatódik, íme Krisztitől:
A másik.
Te mit csinálnál, ha a gépen valahogy egy ülésre két embert foglalnak?
A) Elnézést kérek az utastól, és átültetem egy másik, szabad helyre, netán a businessre, ha máshol nincs hely.
B) Ingerülten kifaggatom az utast, hogy ezt most miért csinálta. Majd összecsődítem az összes staffot a gépen, plusz néhány tányérsapkást, és együtt kitaláljuk, hogyan tovább. Az A) variációt gyorsan kizárjuk.
C) Begyűjtöm az összes utas beszállókártyáját a gépen (kb 200 ember), és ebből próbálom meg kitalálni, mi legyen? Nyilván a többi utas hibája.
D) Fogok 3 tekercsnyi utaslistát, és egyenként összeolvasom a beszállókártyás másik felével. Mintha nem tudnám, hogy stimmelni fog.
Na, szerintetek mi volt a megoldás? Aki olvassa Zoli blogját, és ismeri a TIK kifejezést, annak bingo: B, majd C, majd D. Amikor egy órával később sem oldódott meg a helyzet, hiába a gondos ellenőrzések, az a szerencsétlen utas még mindig itt téblábol, ahelyett, hogy leszállna és hazamenne, kitört a népharag. Az a sok türelmetlen tranzit utas, nem mindegy nekik hogy lekésik a csatlakozást Bangkokban? Majd mennek a csomagjuk után 1-2 nap múlva, nagy ügy. Mégsem lehet csak úgy bárkit beültetni bizniszre...
A harmadik. Kifogyott a jégtelenítő autóból a jégtelenítő folyadék. A másodikból is. Majd a pilóta bemodja, hogy bocs, a fiúk már mennek feltölteni, de inkább 3 másik gépnek kezdenek neki előttünk (hátha azzokkal több szerencséjük lesz?). Két órás késéssel, de csak elindultunk.
TIK. This is Kazakhstan. (Megjegyzés most, nem biztos egyáltalán, hogy emlékeztek rá. Mindenesetre az ausztrál barátainktól hallottuk először, hogy amikor nagyon-nagyon nézel, hogy mi is történik most, akkor csak legyintesz, hogy TIK. Azaz tíájkéj, This is Kazakhstan, Ez Kazahsztán.)
Már várom, hogy leszálljunk a 30 fokba A kabátomat Andrej kocsijában hagytam."
Folytatás, 2009. dec. 28.
Szóval ez volt az első élményünk a nyaraláson, nem éppen kellemes. Persze a töketlenség okozta az egészet. Ez is része Kazahsztánnak. Ezért írtam még Thaiföldről, hogy találkoztunk a legkedvesebb, legtalpraesettebb és legsegítőkészebb kazah emberrel a bangkoki konzul személyében. Mindenképpen finomítani szerettem volna a képet, hiszen nem haragszunk mi senkire, csak a felesleges bénázás és butaság idegesítő.
Ma hallottam megint egy jó sztorit, köszönhetően szintén az Air Astanának. Kathy (aki annak idején azt a fantasztikus vacsorát készítette a férjével) mesélte a mai kiránduláson, hogy itt volt Karácsonyra a lánya és a fia is. A lánya Amszterdamból repült és Atyrauba érkezett, ott kellett átszálljon az Almaty gépre, tehát már egy helyi járattal repült tovább a „nagyvárosba”. Na erről a gépről leszállva, már itt Almatyban várta a bőröndjeit, amikor a futószalagon megjelent egy először felismerhetetlen valami a csomagok között. Mellette meg tiszta dzsuva, pirosas vizes lével volt összekenve a futószalag. Majd közelről felismerte, hogy az a valami bizony egy hatalmas darab nyers hús, éppen csak valamibe becsomagolva. Gondolom egy nagy lócomb lehetett. Fogalmam sincs. Viszont a csaj vegetáriánus, gondolhatjátok milyen fejet vágott hozzá? Az én kis finom, csöndes kérdésem pedig az volna, hogy kedves légitársaság, ugyan tessék már megmondani, hogy mi a szart keres egy lócomb a bőröndök között? Hogy engednek meg bármi ilyet föladni egy repülőgépen? A dolgon persze az sem segített, hogy ugyanígy egy kb. méteres hal is utazott a bőröndökkel. Ja, és otthon vették észre, hogy a csaj egyik táskáját össze is dzsuvázta a véres cucc. TIK.
Más. Múlt héten elmentem a fő postahivatalba Andrejjel, hogy föladjak egy kis csomagot Kriszti nővérééknek Londonba. Pár kis dolog, amolyan karácsonyi ajándék. Persze sok ilyet nem játszunk el, mert mondanom sem kell, hogy többe kerül föladni az árut, mint ami a valós értéke.
Ami még inkább figyelemre méltó az az, hogy micsoda körülményes dolog itt egy csomagot feladni! Nem ám úgy van, hogy te viszel egy csomagot és föladod, hanem ők megnézik, hogy mi az és be is csomagolják neked. Ez nem is baj annyira, hiszen nekem sem volt dobozom, gondoltam, hogy egy postán lennie kell ilyesminek. Persze volt is, de minden egyes darabot külön lemértek és nekem föl kellett írni, hogy mi az. Már ez is körülményeskedés, de fogjuk rá, hogy óvatosak és igazuk van. De a végén mondtam, hogy itt van még ez a megírt képeslap is, csak ír az ember valamit, ha csomagot ad föl és beleteszi a csomagba. De nem Kazahsztánban! Hát hogy gondolom én azt, hogy képeslapot csomagba akarok „rejteni”? Azt borítékba kell rakni, majd bélyeggel föladni! Biztosan spórolásból akartam a csomagba belerakni:-) Szóval gáz, mit ne mondjak. Andrej 2 percig könyörgött neki, hogy mégiscsak tegyenek most az egyszer kivételt. Tettek.
Ezzel persze még nem volt mindennek vége, mert direkt vettem újságpapírt is, amibe bele akartam csomagolni az egyes dolgokat, ki tudja milyen ütésnek lesznek kitéve? Na, ez már túl sok volt a csajnak, elég megvetően nézett rám, hogy ezt aztán meg pláne, hogy gondolom? Normális vagyok, hogy még plusszban újságpapírt is akarok tenni a csomagba? Persze nem volt ő gonosz, hiszen ő becsomagolta nekem nejlonba, csak hát ez az egyéni, újságpapíros kezdeményezés nem tetszett neki. Még egy dolog tetszett nagyon a postán. Ott a csomagos csajoknál, volt egy szép régi Singer varrógép. Hát, állami cég, mindenhol tele felesleges munkaerővel, gondoltam, itt megvarrják a szakadt szoknyákat, nadrágokat maguknak munkaidőben. Aztán láttam, hogy nem úgy van az, valami lepedő féle anyagból varrtak még egy-egy csomagra amolyan külső csomagolást. Eszméletlen. TIK.
Befejezem, mert rengeteg ilyen sztorink van. Még jelentkezem Szilveszterig, nem leszek hosszú, mert készülődés lesz az óévbúcsúztatóra. De mindenképpen vidáman akarok elköszönni 2009-től, illetve köszönteni 2010-et:-)
