Általában alig van olyan nap, amelynek  a történéseiről ne számolnék be. De néha írni kell érdekesebb dolgokról is, hogy megtartsam az olvasási kedveteket. A Baraholka piac ilyen téma volt, Almaty elképzelhetetlen nélküle. Ugyanilyenek a környező hegyek is, a városnak és nekünk az itteni életünk részei.

Néha pedig csak mennek a napok, történnek velünk a dolgok, csakúgy mint otthon. Ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy mondjuk írjon egy cikket a vodkáról, vagy neves tudósokról, művészekről, akik ehhez az országhoz kötődnek. Mivel sokan vagytok focirajongók, ezért hamarosan készül majd egy cikk az itteni futball életről is. Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, mint annak idején Londonban, hogy két kezem is kevés lett volna ahhoz, hogy megszámoljam hány olyan klub van a városban, amelynek a meccseire érdemes elmenni. Itt egyrészt a kazah futball színvonala jelen pillanatban a magyarét sem éri el, másrészt pedig sajnos hiába Almaty a legnagyobb város, nincsen futballja. Legalábbis számottevő klubok nincsenek a városban. Nem tudom, hogy ez hogy hogyan volt a szovjet időkben, de jelenleg tényleg nincs olyan csapat, akinek a meccseire el lehetne menni. Azt hiszem, hogy a legközelebbi város Taldikorgan, amelynek van első osztályú csapata, de az is valami 250 km-re van innen. Mindegy, kárpótolnak a gyönyörű hegyek, meg majd a síelés, ami meg Londonban nem volt.

Szóval most marad az, hogy egy pár sztorit elmeséljek, illetve néhány képet fölrakjak az elmúlt hét történéseiről. Tulajdonképpen 2 számottevőbb esemény történt a múlt héten. Az egyik még a kirándulás a nagy hóban, a másik, hogy pénteken ebédre fogadtam a bank expatjainak feleségeit, egy angol, egy indiai, egy ír-ausztrál, egy norvég és egy török hölgyet. A partikra történő készülés mindig több napot vesz igénybe, a vásárlás és a készülődés miatt. Pénteken volt az ebéd, de most is az első vele kapcsolatos "ténykedés" már szerdán megtörtént. A vendégek fogadásához ugyanis mini falafeleket készítettem. Ha nem veszed meg konyhakészen, akkor természetesen magad készíted el, amit pedig úgy gondolom, hogy megérdemel egy vendég. Persze én is van, hogy ilyesmire vetemedem, de el is mondom, ha mondjuk nem az én munkám gyümölcse valami. Bár tudok pl. kínai tavaszi tekercset készíteni, de elég pepecs munka és nem mindig van rá idő. Aki viszonylag rendszeresen járt hozzánk még otthon, az tudja, hogy a fagyasztóban mindig van nálunk a szomszéd kínai boltból származó tavaszi tekercs, ami az egyik legjobb parti kaja, és nagyon finom. Legyen mindig kéznél, mégis csak szofisztikáltabb kicsit, mint kiborítani egy zacskó csipszet az asztalra (bár az sem rossz sör mellé:-)).

Szóval falafel. Ha valaki készített már, akkor tudja, hogy nyers csicseriborsót (vagy egy speckó babot) jobb használni hozzá, mint a főzöttet. Ha jól emlékszem, akkor szerdán áztattam be a csicseriborsót, amit csütörtökön szűrtem le. Van egy kis aprítóm, amiben a fűszerekkel összeaprítottam a borsót, lehetőleg együtt a nedvesebb dolgokkal, hogy szépen össze is tapadjon, hogy ne kelljen hozzá tojást használni. Nincs konkrét receptem, kóstolásra megy, hogy miből mennyi kell. Na meg az ember érzéssel adja a hozzávalókat, de ez egy idő múlva könnyen megy. Bár mondjuk egy komolyabb sütihez nem ajánlanám senkinek, hogy csak úgy érzéssel adogassa az összetevőket. Talán Anyuban megbíznék, patikusként szerintem grammra pontosan meg tud saccolni mindent, ami a kezébe kerül:-)

Mi is kell akkor a falafelhez? Fokhagyma, citromlé, só, bors, lilahagyma, koriander, csilipaprika, pici kurkuma, pici gyömbérpor, legalábbis ezek vannak az enyémben. Szóval jól összedolgozod ezekkel még az aprítóban a csicseriborsót, hogy a kis gombócok, amelyeket készítesz, ne essenek szét.Fontos, hogy elősüsd ezeket, mert ha rögtön bedobod őket a 180-190 fokos olajba, akkor annyi a pepecs munkának, rögtön szétesnek a kis golyócskák. Így süsd elő őket olyan kb. 140-150 fokon, akkor szép lassan megsülnek világosbarnára, egyben is maradnak. Le is lehet őket fagyasztani és ha mondjuk vendégek jönnek, akkor vagy a sütőben, vagy forró olajban kisütöd őket. Nagyon praktikus. Készítesz mini pitákat hozzá, vagy csak egyszerűen veszel valahol bármelyik arab, vagy perzsa boltban otthon pitát, amiből vágsz kicsiket. Felszolgálás előtt a sütőben kicsit megmelegítettem én is őket, tzatzikit raktam bele, pár szeletke kis koktélparadicsomot és egy falafel golyót egy kis pitába. Persze nagyon ízlett a hölgyeknek is. Krisztinek is jutott, sőt ő volt igazából az előkóstoló.

Levesnek egy mentás zöldborsó levest készítettem. Ehhez is természetesen még előző nap főztem egy sima zöldséglevest, aminek a levét a főételhez is használtam. Leveskocka szerintem a lustáknak való, illetve csak a lustaság és az idő végletes hiánya ad felmentést a használatához és egyébként is miért legyen az én levesem ipari ízű, nem? Ha főzésről van szó, akkor a lustaság nálam pl. soha nem jöhet szóba, időhiányra való hivatkozás is csak szökőévenként. Tudni kell még azt is, hogy az indiai vendég hindu, szóval vegetáriánus (bár tejterméket, tojást eszik ős is), így úgy voltam vele, hogy nem készítek neki külön kaját, hanem mindenki ugyanazt fogja enni. Nem is volt csalódott senki:-) A leveshez visszatérve, hozzá ropogós Schwarzwalder sonka volt (pármai híján) feltétnek, sütőben a hajszálvékony szeleteket csak megszárítod, majd ezt szépen beletöröd a levesbe. A borsó, a menta és a sonka (de egyéb disznóhús is) természetesen édestestvérek:-)

Főételnek sütőtökös rizottó frittereket kaptak a hölgyek, kék sajt szósszal, rukkolával és parmezánnal. Az olaszok egyébként a megmaradt rizottót szokták erre használni egyébként, ugyanis aki kicsit is ért a rizottóhoz, az tudja, hogy az csakis frissen jó, ezért van az pl. normális éttermekben, hogy a rizottóhoz külön odaírják az étlapon, hogy 20 percet minimum várni kell rá, mert annyi az elkészítési idő. Ami megmarad, azt az olasz mamma másnap gombócokká gyúrja és kisüti, majd elnevezi arancininek (narancsocskáknak) és ezt adja a családnak. Szóval még egyszer simán elkészíteni rizottóként minimum Taigetosz, jobb esetben családok közötti (vagy belüli) bosszú, amelynek a kimenetele többesélyes, a Taigetoszé általában nem az. Másik variáció, ha az ember egyszerűen bepanírozza és úgy süti ki. Szóval ez is elkészült már csütörtökön este, a már említett zöldségleves felhasználásával. Most nem írom le, hogy hogyan készül pontosan a rizottó, a szakértő olvasóim úgyis tudják:-) Annyit azért elárulok, hogy szerencsére Arborio rizst kaptam, így valóban tökéletesre sikerült. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy a sütőtököt is meg kellett pucolni, felkockázni, majd a sütőben egy kis fokhagymával, rozmaringgal és kakukkfűvel megsütni. Majd amikor kihűlt, a rizottóhoz szépen hozzákevertem, úgy, hogy nagyon ne törjön össze, legyenek benne szép sütőtök darabok, nem bébiételt készítünk:-) Mit raktam még bele? Parmezánt, citromhéjat, petrezselyemzöldet, sót, borsot. Aztán gyorsan szétteríteni egy tepsin és hideg helyre rakni, hogy ne főjjön túl. Amikor kihűlt, akkor ún. cilinder (hosszúkás) formákká alakítottam őket, belülre meg elrejtettem egy kis darab mozzarellát is. Az olaszok egyébként is legtöbbször ezt teszik. Tényleg illek bele nagyon,szép nyúlósra sül benne, a másik pedig, hogy szerintem az emberek mindig értékelik, amikor valami meglepetés van még belül a kajában:-) A bepanírozást csak pénteken délelőtt végeztem el, ha túl korán megcsinálod, akkor nedves lesz a panír, ilyenkor szokott csúnyácska színe lenni a kajának, nem pedig szép aranybarna.Sajnos a kék sajt mártáshoz olasz gorgonzola sajtot nem kaptam, így egy egyszerű Rosenborggal készítettem el. Ja, elkészítettem... Tejszín, sajt, só, bors, szóval kicsit nagyképűség elkészítésnek hívni:-) Úgy tűnik, hogy boldog arcok mosolyognak a főétel felszolgálása után:-)

Desszertnek pedig egy tart tatin, azaz egy francia almatorta készült, vagy ha valaki így ismeri, akkor fordított almatorta, vagy upside down apple cake.Tudom, ez volt szombaton is, de mivel jól sikerült, Kriszti pedig azt mondta, hogy legyen ez, így nem kísérleteztem újjal. Nem is baj, mindenkinek nagyon ízlett. Egyébként meg nagyon finom cirmos héjú, fehér húsú almát vettem a piacon, olyan fajtákat látni itt, amelyeket utoljára még gyerekkoromban ettem itt-ott. Akkor ez teljesen természetes volt, ma meg meg kell elégedjünk 4-5 fajta almával, amely jó esetben termett Magyarországon. Na itt, Almatyban, az alma géncentrumában próbálnál meg angol, vagy új-zélandi almát eladni:-)

Ezután az ebéd után nem is vacsorázott senki, ahogy mesélték a hölgyek később:-)Én sem... Este itthon is maradtunk. Másnap vacsorára találkoztunk Daniellel és Alannával, a kedvenc bárunkban, a Stautban. Ott mindig jól érezzük magunkat és a kaja is tűrhető, az árak pedig barátságosak. A kaja "kicsit" nem olyan volt, mint kértük, de ettől még járni fogunk továbbra is hozzájuk. Bántó, ha rengeteget vársz a kajára és amikor kijön, akkor meg majdnem hideg. Itt ez történt. Ez semmi más, csak figyelmetlenség, rossz szervezés és egy jó főnök hiánya. Ilyen kaját nem szabad kiküldeni. Hol van egy főnök a konyháról, aki lehordja a pincéreket, ha nem elég gyorsak? Vagy ha a konyha hibája, akkor hol egy olyan pincér, aki meg meri mondani nekik, hogy bocs gyerekek, ez így nem fog kimenni? Egy étteremben a leggázabb dolog, ha a pénzedért langyos, vagy hideg kaját kapsz, azt is későn. Erre csak rátett, hogy a Daniel és az általam kért medium-rare steak well-done-ra sült. Ha valahogy a marhasült majdnem ehetetlen, akkor az a túlsült marha. Semmi szaft, semmi puha, rózsaszínű, mennyei hús.. Csak egy darab szürke, tömény fűrészpor. Csodálkoztunk is, mert máskor általában jó minőségű, pontosan sütött marhát kapsz. De mivel pár vodka már lecsúszott és a sör is népszerű volt az asztalnál, így ezt is felfaltuk. De hát tudjuk, hogy telerakni a gyomrot túlélési céllal az állat is tudja, mi nem ezért jöttünk le a fáról, mi élvezni is akarjuk az ételt:-) Ahogy azt szerintem fogjuk is pénteken a curry night-on. Szóval indiai kényeztetés lesz, már alig várom. Valami szponzorált vacsora a Hyatt-ben, egy jegy 1200 Ft volt, ezért annyit eszel és iszol, amennyit csak akarsz:-)

Vasárnap kora délután még egy jót sétáltunk Krisztivel, utána pedig egy kései ebédet fogyasztottunk el a már több alkalommal "megénekelt" China Caféban. Nem sorolom végig, amit ettünk, de azt elárulom, hogy birka fejhúst is rendeltünk. Na nem egészben jött ki, hanem darabokban és zöld- és piros színű paprikával volt wokban megsütve. Nagyon tömény kaja, full fehérje. Semmi gáz nincs benne, ahogy szerintem a disznófejhúsban, vagy a marha pofában sincsen. Tegye fel a kezét az őszintén, aki még életében nem evett disznósajtot, abált disznófej húst, Spanyolországban járva egy kis jó chorizos sertéspofa pörköltet, vagy egy jó kis ökörpofa pörköltet valahol (én mondjuk a Bock Bisztróban, azt forrón ajánlom mindenkinek). Természetesen Antal Szabi nem ér:-))) Szóval a fejhús magasan a legzamatosabb hús, amit egy jószág nyújtani tud nekünk.

Még a héten vár rám egy kis süti készítés. Vasárnap charity bazár lesz, én vállaltam, hogy sütök egy sütit. Ez arról szól, hogy gyűjtenek játékokat, sütiket, stb. és a bevételt jótékony célra fordítják. Ezt talán pont szegény öregek megsegítésére (sponsor a babushka). Otthon is fájdalom látni a teljesen lerongyolódott, elszegényedett kisnyugdíjasokat, de higgyétek el, itt még nagyobb szükségük van a segítségre. A tél a bálok évszaka, megyünk is majd 4-én egy szokásos évi téli bálra, amely szintén jótékonysági, majd lesz ilyen még januárban is. Tudok tehát majd miről beszámolót írni. Ha lesz kedvem és időm rá, akkor még a hétvége előtt jövök akkor egy futball-cikkel, ha nem, akkor szerintem a curry night és a charity bazár lesz a következő.

Még néhány kép, amely nem került eddig fel:

Ez a múlt heti "expedíció". A képen rajtam kívül még Kathy Banham van rajta, aki a férjével azt a fantasztikus Halloween-esti vacsorát adta.

Itt a bank "feleség-társaival", egyedül Pelin, a török csaj hiányzik róla, ő pont azon a napon érkezett:

Balról jobbra: Sowmya Indiából, Anne Norvégiából, Alanna Ausztráliából (bár írnek tartja magát inkább, ott született és a kiejtése is egy kedves ír-ausztrál keverék), az úriember egy alföldi suttyó, aki élvezi a hegyeket, legvégül pedig Rachel, aki angol. A kutyája pedig Max, a kb. 10 hónapos goldie. Neki még a mínusz 10 fokos hidegben is leginkább azon jár az agya, hogy egy másik kiránduló kutyust, a német juhász Suzie-t becserkéssze és megörvendeztessen mindenkit pár új kis bundással.

Tegnap már napsütésben kirándultunk:

Itt már árnyékban, de lefelé jövet, szóval vigyorogva:-)

Három lovacska is kíváncsiskodott egy kicsit körülöttünk:

Az épülő ház teljes egészében, pár száradó rucival. Hogy kié lehet?

Ezen a kis kiinduló helyen egyébként még ez a pár ház található, a faházak kifejezetten szépek szerintem, bár sajna nem sok látszik belőlük:

Akkor pár nap múlva jelentkezem újra, legyetek jók!:-)