A téma kihagyhatatlan, ha az ember orosz nyelvterületen, illetve az orosz kultúrkör egyik végvárában él. Almaty tényleg az, az orosz és egyben az európai kultúra egyik legtávolabbi jelenléte. Innen már tényleg Ázsia van csak, bár ázsiai szemmel nézve pedig Almaty joggal az ő kultúrájuk része is. Minden tiszteletem a kazah történelemé és a kazah függetlenségé, de őszintén szólva sokkal kevésbé lenne elviselhető és szerethető ez az ország az orosz gasztronómia , az orosz színház, tulajdonképpen az egész orosz kultúra nélkül, amibe mindent bele lehet érteni. Akár a vodkát is. Na nem kell megijedni, nem vált a mindennapjaink részévé:-) De annyit olvastam róla, tegnap pedig egy weblapon olyan szép fotókat találtam, hogy úgy gondolom, megér egy bejegyzést, sőt többet is, mert ezt is legalább két részre osztom.(Az utcanevekkel még jövök.) Soma barátom pedig már egyébként is pedzegette már régen, hogy kéne valami vodkás cikk is.
Több ezer oldalas könyveket lehetne róla persze írni, gondolom többen megtették már ezt. Én megpróbálom majd a legrövidebbre fogni, bár a téma annyira kapcsolódik a történelemhez, földrajzhoz, a legérdekesebb témákhoz, hogy tényleg nem lehet megunni az anyagok gyűjtését. Így ez a bejegyzés sem lesz olyan kicsi, mint mondjuk a nem létező „Osztrák Antifasiszta Ellenállás Múzeuma” (bocs labanc testvérek, a poén nem is az enyém, hanem Moldováé, még abból a korából, amikor nem veszítette el teljesen az eszét és a jóízlését).
A mai bejegyzésemhez a legtöbb infót a szokásos Wikipedia mellett a www.russianvodka.com –ról, illetve az egyik kedvenc itthoni blogomról, az www.oroszorszag.blog.hu –ról gyűjtöttem. Valószínűleg ők is gyűjtötték az anyagot még korábbi forrásokból, tehát mindenki csak közvetíti a tudományt. Ez utóbbit egyébként ajánlom olvasásra, akit érdekel a jelenlegi orosz politika, napi események, stb.
A vodka története
Kezdjük azzal, hogy alapvetően kétféle vodka létezik, az orosz водка (vodka) és a lengyel wódka (ejtsd vudka). Természetesen még számos országban készítenek vodkát, de alapvetően ez a két fajta létezik. Érdekesség, hogy még a komenista világban tört ki egyfajta harc az eredetvédelemért, ami abban az időben igencsak ritkaságszámba ment két „testvéri” ország között, azaz a lengyelek és az oroszok között. Mindezt megelőzte még valami, azaz 1977-ben az amerikaiak és más nyugati országok is el akarták venni az akkori Szovjetuniótól a vodka név használatának a jogát. Mint ma tapasztaljuk, ez nem sikerült nekik. De ne rohanjunk ennyire előre, hol vagyunk még a 70-es évektől?
Mi most maradjunk az orosz vodkánál, bár full respect a Wódka Wyborowa vagy a Zubrówka előtt is. Ha csak azt tudnánk az orosz vodkáról, hogy több, mint 3000 féle létezik belőle ma, már akkor is hajlongani kéne előtte.
Az ősforrás bármilyen furcsa is, a muszlim világból származik. Valamikor a XIV. században történt, hogy a genovai követ egy szőlőből készült párlatot mutatott be Dmitrij Donszkoj nagyfejedelem udvarában. Úgy mutatta be, mint az élet vizét és mint provance-i alkimisták művét. Ők pedig az arabok lepárló üstjét használták e párlat előállítására. Az eredeti elixír egyébként a IX. századi perzsa ar-Razi orvos és filozófus találmánya volt, persze muszlim lévén szigorúan gyógyászati célokra használta azt. De hála az európai embernek, aki más gyönyörökre is vágyott, kikeverte magának a whiskey-t, a konyakot, pálinkát, vodkát stb.
A kezdetek azonban még nem voltak olyan sikeresek, hiszen az akkori szláv ember még többre értékelte a sört, mézsört és a bort.
Az ital népszerűsödésének jót tett, hogy görög és orosz szerzetesek nagyobb mennyiségben kezdték el behozni az országba, nagyobban, mint amekkora mennyiség orvosságnak kellett volna, illetve már tettek bizonyos lépéseket a hazai gyártásra is. Az áttörésre azonban még várni kellett.
A fordulópontot az 1440-es évektől az 1470-es évekig terjedő nagyszerű évek jelentették, amelyek kiugróan jó termést hoztak a mezőgazdaságban, hála a háromnyomásos gazdálkodás meghonosodásának (Nem tudok nem párhuzamot látni a magyar történelem Mátyás korában élt arany éveivel, aki ugye 1458-1490-ig volt királyunk.) Szóval hatalmasat ugrott a megtermelt gabonamennyiség, ebből pedig már nem csak kenyérre jutott. Ezekre az évekre tehető a gazdag orosz gasztronómia kialakulása is.
A Moszkvai Nagyfejedelemség „Oroszországában”, ott is a kolostorokban (hol máshol, ráérő szerzeteseknek köszönhetjük pl. a sok finom belga, német stb. sört is) beindult a gyártás. Miután a technológia is folyamatosan fejlődött és egyre népszerűbb lett a nép körében az ital, így az állam is felismerte benne a bizniszt. III. Iván volt az, aki kivetette az állami monopóliumot a „gabonabor” gyártására és forgalmazására. Ekkortól kezdték az italt vodkának (vizecskének) nevezni, megindult az exportálás is pl. a svédek irányába.
Mint minden mással, ha nem figyelnek rá rendesen, a vodkagyártással kapcsolatos visszaélések is ijesztő méreteket kezdtek ölteni az 1600-as évek közepére. Pancsolások,a kor tablettásai, alkoholizmus, mind-mind tettek róla, hogy a cár országos rendi gyűlést hívatott össze, ún. „Csapszékgyűlés” névvel. Eredménye ennek a XVIII. századra lett, vodkát csak az állam, illetve a földesurak főzhettek.
Ezt a rendszert később puhította egy kicsit a jövedékbérleti rendszer, amin természetesen a kereskedők húzták a legnagyobb hasznot. A vodka azonban ebben az időben élte mondjuk az egyik fénykorát, a szigor általában nem tesz rosszat a minőséggel. A gyártás technológiájára itt nem térnék ki különösebben, annyit viszont mindenképpen megemlítenék, hogy abban a korban (és az orosz vodkák egy részével ma is ezt csinálják) tejjel, illetve tojásfehérjével tisztították. A tojásfehérjével való tisztítást egyébként konyhán is alkalmazzák a mai napig, amikor nagyon-nagyon tiszta levesre, vagy alaplére van szükség.
Ahogy haladunk előre az idővel, úgy válik az ital is az orosz ember mindennapjainak a részévé. Természetesen megint jöttek azok az idők, amikor a sok baj láttán szigorítottak a rendszeren, majd megint engedtek a gyeplőn. Ekkortájt történt az, hogy az orosz seregek kipaterolták Napóleonékat Oroszországból és egy kicsit tovább is merészkedtek. Az előlük addig elzárt Európában nem csak a művelt tiszteknek, hanem a muzsikoknak is kinyílt a szemük (mint nekünk a szoci évek alatt, amikor egyszer-egyszer Nyugatra lehetett menni), hogy Bozse Moj!, micsoda különbség van Európa és Oroszország között. Ne felejtsük el, hogy akkoriban a jobbágyság orosz formája tulajdonképpen rabszolgaságot jelentett, a megbotozás pl. teljesen természetes volt. Angliában abban az időben meg már a plázák ősei nyitottak. Nem is csoda, hogy 1815-től egészen 1825-ig, a dekabrista felkelésig 10 év alatt összesen 280 forrongás, katonai lázadás tört ki az országban. Ezek után a cár azt gondolta, hogy OK, adjunk valamit a népnek, hogy fogják be a pofájukat (Trabant, panellakás, háztáji, hobbikert a "modern” időkben)szóval megint enyhítettek a vodkagyártás szabályain és az állami monopóliumot is megszüntették.
Szegény vodkára tehát megint jöttek a rossz idők, az országba özönlött az olcsó ukrán krumpli- és cékla vodka, a minőségi vodka pedig kikerült az országból, mivel drága volt, így kereslet sem volt rá.
Tehát megint csak oda jutottak, hogy a fél ország részegen fetrengett a majdnem méreg, olcsó italoktól. Mire észbe kapott az állam és megint szigorított, majd az eredmények is érezhetőek voltak, már az első világháború előestéjén járunk. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy az állami vodka is olcsó lett, tehát nem volt értelme pancsolni, akit mégis zugfőzésen értek, az könnyen Szibériában találhatta magát. Ezekre az évekre az állami bevételeknek az 1/3-a származott a vodkagyártásból és –kereskedelemből. Az országban ekkor mintegy egymillió kocsma és vendéglő működött. Az egy főre jutó fogyasztás 1912-ben már több, mint 6 liter volt (könnyű elképzelni, hogy ez mennyi valójában, ha a gyerekeket és nők egy részét nem számoljuk). A helyzet tehát konszolidálódni látszott, legalábbis ahhoz képest, hogy milyen káosz volt azelőtt pár évtizeddel. Az első világháború azonban közbeszólt, nem kevésbé 1917, amely év, mint ugye tudjuk, "a sarkából döntötte ki az egész világot".
A világháború kitörésével a cár egy tollvonással megszüntette a vodkakereskedelmet, a szesz pedig ezentúl a harci gépekhez és egészségügyi célokra kellett. 1917 után pedig Lenin et.-ék sem nyúltak a tilalomhoz, hiszen az öntudatos proletár és vörösgárdista ne legyen részeg. De a proletár és a vörös katona néha az akart lenni, ezért elkezdett mindenféle borzalmat kotyvasztani. Ezrével pusztult el az ifjú állam polgára, a CCCP államkasszájában pedig max. kuncogott a krajcár (kösz József Attila:-) ), tehát hamarosan rájöttek, hogy valamiből lóvé kéne, hogy a bolsevik álom folytatódhasson. Hurrá, gyerünk, 1924-től kezdve újra legalizálták a szeszfőzést és –kereskedelmet. Sőt, ebben az esetben még csak hülyék sem voltak, mert annyira fűtötte őket a vágy, hogy a proletárhatalomnak még jobb vodkája legyen, mint az elnyomó cárinak, hogy sikerült is nekik a kor legjobb vegyészeivel megalkotniuk ezt. 1937-re pedig meg is született a minden szovjet gyárra egységesen kötelező receptúra. Ekkor kezdték el egyébként a már korábban is használt nyírfából égetett faszén kérgen kétszeresen szűrni az italt. A második világháborúban pedig nemhogy betiltották volna, hanem előírták, hogy minden katonának a kötelező napi vodka adagja egy deci legyen.(Arról nem olvastam, hogy mi volt azzal, aki esetleg többet kért volna. Arra pedig nem is gondolok, hogy lett volna olyan orosz baka, aki azt mondta volna, hogy köszi, de én nem iszom.) Emellett pedig egészségügyi célokra is, érzéstelenítésre, fertőtlenítésre is használták. A háború végkimenetelét ismerve valószínűleg nagyon nem ártott nekik…
A háború utánra tökéletesítették is a gyártást, ez annyira jól sikerült, hogy az 1953-as berni Világkiállításon a Moszkovszkaja Oszobaja aranyérmet nyert. (kép) Sőt ezután még jobban szigorítottak a sztenderden és a 70-es évekre már a maihoz közelítően jó minőségű vodkák kerültek ki a boltok polcaira.Nem fárasztalak Benneteket tovább, a következő részt máskorra hagyom.Lesz még szó a közelmúltról a jelenről, az ivási szokásokról és pár kazah fajtáról is.
