HTML

A blogról

Egy évig Kazahsztánban élek Krisztivel. A tapasztalataimat, élményeimet szeretném veletek barátokkal, ismerőseimmel és családtagjaimmal megosztani.

Friss topikok

Linkblog

A kazah futballról

2010.01.11. 13:09 Zolialmatyban

 

Elnézést az egy hét szünetért, de igazából semmi olyan dolog nem történt velünk a pisztrángozás óta, amire érdemes lett volna túl sok szót vesztegetni. Természetesen nem unatkoztunk, ismét ünnepek voltak. A pravoszláv Karácsonynak köszönhetően volt ismét egy pár nap szabadnapja Krisztinek. Én megpróbálkoztam a síeléssel is, nem sok örömöm volt benne, de hát így van ez, első nap, többször vagy vízszintben, mint álló helyzetben, úgyhogy nézzétek el nekem, hogy ennyivel el is intéztem a dolgot. Majd egy pár alkalom után biztos vagyok benne, hogy többet fogok róla írni :-) Szóval úgy gondoltam, hogy ha nem sok minden történt velünk, akkor bedobom mostanra a futballos bejegyzésem, amelyet már egyébként is ígértem. Tudom, lesznek olyanok, akiket nem különösebben fog érdekelni a dolog, viszont elég sokan vannak olyanok is (szintén közel a szívemhez :-)) akik viszont örömmel olvassák majd a mostani írásom.

 
Nézzük először akkor az alapokat. A kazah futballt szakmailag a Kazah Futball Szövetség irányítja, mind a férfi-, mind a női futballt is és ebben az országban a futsallal kapcsolatos teendők is az ő hatáskörükbe tartoznak. A futball szövetség 2002-ig az ázsiai szövetséghez tartozott, azóta az UEFA tagja Arról már korábban is írtam, hogy hogyan is kerül az európai szövetséghez a kazah futball? A válogatott az első hivatalos mérkőzését 1992 június 1-jén játszotta Türkmenisztán együttesével, 1-0-ás sikert könyvelhettek el. Addig természetesen nem létezett független kazah futball, a nagy CCCP része volt az ország, így a játékosok is maximum abban a válogatottban játszhattak. Sajnos eddig nem sok babér termett nekik, sem az ázsiai, sem az európai selejtezőkben. A nemrég befejeződött 2010-es VB-ért játszott selejtező mérkőzéseken sajnos mindenkitől pofont kaptak, egyedül Andorrát sikerült a csoportban legyőzzék mindkét alkalommal, de hát ez a többi csapatnak sem volt akadály. Kívánjuk nekik a sokkal sikeresebb folytatást, mi pedig nézzük meg egy kicsit bővebben, miről is szól akkor a kazah futball?
 
Egy kis történelem
 
Először Semey (Szemipalatyinszként talán ismerősebben cseng) városában találkozhattak a helyiek a futballal, még az első világháború előtt. Ki más, ha nem a britek voltak azok, mégpedig erre tévedt kereskedők, akik elterjesztették errefelé is a focit? Hamar népszerű lett a játék, az egyik ismert írójuk, Mukhtar Auezov (vele már találkozhattatok itt ( http://zolialmatyban.blog.hu/2009/10/11/almaty_fontosabb_utcai_es_a_nevek_amelyek_mogotte_vannak_i ) is nagy hódolója volt a focinak, annyira, hogy abban az időben a legnagyobb csapatnak, a Yarishnak igazolt játékosa is volt. Majd megalakultak a klubok más városokban is, így Pavlodarban és Dzsambulban. A Kazah SZSZK csapata először 1928-ban mutatkozott be helyi szovjet “válogatott” meccsen. Abban az időben sem jegyezték egyébként a kazah futballt magasan, még szovjet viszonylatban sem, a kazah klubok a szovjet bajnokságok alacsonyabb osztályaiban szerepeltek.
A II. Világháború után kicsit megváltozott a helyzet, már szó lehetett helyi bajnokságok szervezéséről is, sőt, 1959-ben, eléggé megkésve, megalakulhatott a Kazah SZSZK futball szövetsége is. Ekkor már a mi városunk csapata, a Kairat Alma-Ata volt a legsikeresebb csapat, annyira, hogy futballtörténelmet írtak azzal, hogy 1960-ban feljutottak a szovjet top ligába. 1963-ban pedig már elődöntőt is játszottak a Szovjet Kupában.
Mindvégig ez a csapat maradt meg nem csak a legsikeresebb kazah, hanem a legsikeresebb közép-ázsiai csapatként is. A legmagasabb osztályban összesen 24 szezont töltöttek el. A legjobb eredményüket 1986-ban érték el Szovjet Szuper Ligában, ekkor a 7. helyet szerezték meg. Az első kazah játékos aki szovjet válogatott lett, pedig Seilda Baishakov volt. Van ennek a nagy napnak magyar vonatkozása is, hiszen az esemény 1977. április 30-án történt, amikor is egy itthoni magyar-szovjet VB selejtezőn meg is vertük a szovjeteket 2-1-re. Szép idők voltak ezek (szép nagycsoportos idők:-)), az egyik utolsó igazi nagy csapatunk diadalmenete, sikeresen ki is jutottunk az argentin VB-re, ahol az ismert olasz, francia, argentin, magyar “halálcsoportba” kerültünk, erőteljes bírói ellenszéllel sajnos nem jutottunk a csoportkörökön túl. De a cikk most nem is rólunk szól, hanem a kazahokról:-)
Később még egy kazah játékos lett válogatott, Jevgenyij Jarovenko, aki az 1988-as szöüli olimpiai aranyat elhozó szovjet csapatnak is tagja volt. Innen már csak pár év a kazah függetlenség és az önálló kazah futball megszületése.
 
A kazah bajnokság és néhány ismertebb csapat
 
A kazah első osztályú bajnokságot (nevezzük Kazah Premier Ligának)1992-ben állították össze, méghozzá a volt szovjet 3. ligának a 8-as zónájából. Ehhez csatlakozott az a néhány csapat, amely magasabb osztályban játszott a szovjet bajnokságban. 1994-ben állt össze a Kazah First Division is, amely a másodosztályt jelentette, majd a még inkább regionális second division is megalakult. Mint minden más országban, itt is megmérkőznek a nemzeti szövetség  kupájáért is.
A kazah bajnokságot naptári év szerint játszák, tehát az új bajnokság majd most indul tavasszal ismét. 14 csapat szerepel a top ligában. 2009 bajnoka az FC Aktobe csapata. Ők már négyszeres kazah bajnokok, 2005, 2007, 2008 és 2009 bajnokai, egyértelműen az utóbbi évek legsikeresebb csapata, piros-fehér a színük, így akár nevezhetnénk őket a kazah Debrecennek is :-) A stadionjuk befogadó képessége 13 200 fő. A város egyébként 340 ezres lélekszámú, közép-nyugaton fekszik és igen, van köze az olaj- és gázbizniszhez.
 
 
Szeretnék egy pár szót még említeni egyéb sikeresebb kazah klubcsapatokról is. Kazahsztán második legnagyobb városa Karaganda (mai nevén Karagandy), a helyi nagycsapat pedig a Shakhter Karagandy. Ők voltak a 3-ok a 2009-es bajnokságban, ezért írtam róluk. 2008-ban csak 7-ek voltak, előző évben pedig 3-ok, így játszották ők a Debrecennel az UEFA első selejtező körös meccsét 2008 nyarán. Ott a Debrecen továbbjutott, ha nagy nehezen is. 2008 szeptemberében először kizárták a csapatot a bajnokságból egy lefixált meccs miatt a Vosztokkal, de később -9 pontra enyhítették a büntetést. A Vosztoknak viszont nem kegyelmeztek. Ez elsőre érdekesnek tűnik, hiszen az egyik csapat jobban fixálta a meccset, mint a másik, hogy kisebb büntetéssel megúszta? De ha belegondolok, hogy mindez Kazahsztánban történt, akkor van az embernek tippe a megoldásra:-) A Shakhter (vagy Sahtyor) stadionja egyébként eléggé tekintélyes, több, mint 19 000-en férnek el benne. 
 
Az utóbbi 7 évben harmadikként és még többször másodikként befutott csapat az FC Tobol, Kostanay városából. Ez egy észak-kazahsztáni város, közel Oroszországhoz. A csapat folyamatosan a Premier Ligában szerepelt, nem is rosszul, de még egyszer sem sikerült megnyernie. A stadion befogadó képessége 8300 fő, reméljük egyszer összejön nekik is a bajnokság.
 
 
 
 
 
 
Nem véletlenül hagytam utoljára az FC Kairat Almaty csapatát. Ők azok, amelyek a legnagyobb történelemmel rendelkeznek, mint föntebb erről már írtam. Az első évet, azaz 1992-t bajnokként fejezték be, majd kétszer végeztek a Premier Liga második helyén, szóval van náluk sikeresebben szereplő csapat több is az új kazah bajnokságban. Több néven szerepeltek korábban már, ahogy ez divat volt a Szovjetunióban (de nálunk is), így voltak ők Dinamo, Lokomotív, de még Urozhai Alma-Ata is. 2001-ben pedig összeolvadtak a CSZKA Almatyval. 1956 óta Kairat Almaty a nevük. Az ezidáig legnagyobb stadion az otthonuk, az Almaty Központi Stadion, a valamivel több, mint 25 ezres férőhelyével. 2006-ig a Kazah Vasutak volt a fő szponzor, majd kiszálltak teljesen mögülük. Ez tudjuk mit jelent, teljesen becsődöltek, a játékosok továbbálltak, maradt egy teljesen fiatal csapat. Pár jobb arc mögéjük állt és valami 4 millió dollárnyi gyorssegélyt nyújtottak, amivel túlélték a nehezét, bár az sem mentette meg őket a kieséstől. Viszont a 2009-es bajnokságot megnyerték a First Division-ben, így márciustól újra lesz a városnak első osztályú csapata. Ez remélhetőleg azt is jelenti, hogy én is ki fogok pár meccsre látogatni, természetesen nekik fogok szurkolni. Szóval hajrá Kairat Almaty!
A válogatott egészen a múlt nyárig az említett Központi Stadionban játszotta a hivatalos mérkőzéseit. Júniusban az angol válogatott hagyott itt nekik egy négyest, talán az volt az utolsó válogatott mérkőzés a helyszínen. Fölépült ugyanis Astanában az Astana Arena, egy minden szempontból 21. századi stadion, elkelne otthonra is egy ilyen új grund.
 
 
 
A válogatottról
 
Mint föntebb kiderült, nem jegyzik még túl magasan a kazah futballt, ki tudja mit hoz a jövő, 30 éve az afrikai csapatok is csak bohóckodni jártak a VB-kre. Ma már minden valamire való csapatra jut egy jó adag afrikai válogatott játékos és valószínű, hogy csak idő kérdése, hogy mikor lesz valamelyik afrikai nemzeti tizenegy világbajnok, de ha ez nem is következik be belátható időn belül, akkor is szeretnénk egy Kamerun, vagy Elefántcsontpart szintjén lenni futballban. A világbajnoki címmel való kacérkodás egyelőre még talán túl korai a kazah válogatott számára, jelenleg a FIFA világranglista 125. helyén állnak, amit semmiképpen sem nevezhetünk figyelemre méltónak. A legjobb eredményük is a 98. hely volt még 2001-ben, de tanyáztak ők már mélyebben is, a legmélyebben 1996 májusában a 166. helyen. Azért a helyért pedig mondjuk a Salamon-szigetek és Bhután szokott harcolni az emlékeim szerint. De nem hinném, hogy nagy jósnak kell lenni ahhoz, hogy a jövőben előbb-utóbb kinevelődik egy olyan generáció, amely hasonló eredményekre lesz képes, mint mondjuk az orosz, vagy ukrán futball. Legalábbis én remélem.
Egy gyönyörű stadion máris készen áll, a fent említett Astana Arena, amelyet egy török cég épített föl. Mintegy 30 000 férőhelyes a stadion egyébként.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A legtöbbször Ruslan Baltiev húzhatta föl magára a kazah válogatott mezét, szám szerint 73-szor, amely tekintélyes számnak nevezhető. Ő a legtöbb gólt szerző játékosuk is, 13-szor volt eredményes a válogatott színeiben. A kedvenc csapatunknak, azaz a Kairatnak a neveltje, 1997 óta válogatott, idéntől pedig az orosz FC Zhemchuzhina-Sochi (Szocsi) csapatát erősíti.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A válogatott jelenlegi csapatkapitánya pedig Nurbol Zhumaskaliyev, aki 2000 óta az FC Tobol játékosa és 2001-től válogatott. 45-szörös válogatott egyébként és 5 gólt szerzett kazah színekben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A jelenlegi szövetségi kapitány pedig a német Bernd Storck. Játékosként a Bochum és a Borussia Dortmund csapataiban játszott. 171 Bundesliga meccs van a statisztikákban a neve mellett. 2008-ban érkezett az országba, hogy segítse a Kairatot, majd pontosan ez évben kinevezték kazah szövetségi kapitánynak. Egyelőre papírforma eredmények vannak a neve mellett, csak Andorrát sikerült minkétszer megverni és egyszer Észtországot, de az egy barátságos meccs volt. A többi meccsen kikaptak, legutóbb pl. az új astanai stadionban VB-selejtezőn a horvátoktól.
De reménykedjünk, hogy a jövő tartogat még erősebb és sikeresebb kazah futballt.
 
 
 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zolialmatyban.blog.hu/api/trackback/id/tr591663454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hispanic 2010.01.12. 15:01:28

Dzsekike!
Csak annyit mondok, h csodálatos a cikked, de nem az h csodálatos, hanem egyszerűen CSODÁLATOS!
Ha megengeded, bár én még csak kicsit érzem kazahnak magam, lennék én is Kairat drukker.
Mert az MTK, a Vasas, a Charlton és a Lautern mellett pont van még egy kairatnyi hely a szívemben.
Imádlak Dzsekikém,
Dzseki

Zolialmatyban 2010.01.12. 16:55:18

@hispanic:
Dzsekó, és kék-fehérek ráadásul, úgyhogy természetes, hogy van egy kairatnyi hely a szívedben. Csodálatos lenne, ha egyszer az MTK nyomna itt egy BL selejtezőt, mit selejtezőt, csoportmeccset! Eljönnék veletek, mint guide, aztán meccs után pedig elmennénk egy olyan étterembe, mint Jerevánban voltatok, csak itt nem medve lenne a ketrecben, hanem hópárduc Dzsekk!

kutyaütő 2010.01.13. 14:17:34

Naezaz a bejedzésed,
amihe énmeg nemtok hozzászólni.
Írjá piáró, ahhoz majd tudok. :o)

De persze ölellek, Kiskomám.
Lassan tellik ez az egy év...

Zolialmatyban 2010.01.13. 15:35:25

@kutyaütő:
Azír csak hozzá tuttál!Maj' írok mosmán lassan olyamiről is, amihez jobban értel.Az állattenyísztíssel hogy állol Déneském?:-)))Mer kék mosmán valami tevés-lovas-tehenes cikk is, nemiga?

kutyaütő 2010.01.13. 16:34:39

@Zolialmatyban:
Debizony. Én magam is ugye paraszt volnák.
És télleg lassan tellik ez az egy év. Gyere má visszafele.

szabbb 2010.01.13. 20:24:29

Csak annyit Zolikám, hogy: Сразу Казахстан! Сразу Кайрат! Nagyon prezi! Majd megyek Kairat - meccsre, mint ahogy annak idején Charlton - meccsre a The Velley - be! Nem tom nézted-e amúgy mostanában, harmadikok vunk de vesztett pontokat számítva ugyanannyi van mint a második Norwich-nak szal fel kéne jutni. Meg aztán még egyszer majd. Amúgy magasan vezet a Leeds, gondolom Sam örül.
Csókollak János!

Zolialmatyban 2010.01.14. 04:55:04

@szabbb: Kajrat rulez!
Akkor kicsit lejjebb csúsztunk, mert végig másodikok voltunk. Az utolsó meccseken végig ikszeltünk, gondolom ez sem segített. Persze, hogy fel kéne jutni, vicc, hogy a harmadosztályban tanyázunk. Asszem ugyanaz van, mint eggyel följebb, az első kettő automatikusan följut, 2-6-ig meg rájátszás van. Csak összejön.

Zolialmatyban 2010.01.15. 08:05:44

@kutyaütő: Nagyon aranyos vagy kérlekszépen, hogy hiányolsz. Nekem is ippeg a barátok (na meg a tágabb család), akik leginkább hiányoznak itten. Úgyhogy ha lassan is, de csak eltelik az az egy év. Na meg tervbe van véve egy hazautazás közben még mindig, úgyhogy mindenképpen tanálkozni kell akkor:-)

pityke8 2010.01.18. 20:39:14

Szevasz Zoli!
Asszem bizniszelnünk kéne diplomamunka írás ügyben,ha más téma nem jut eszembe,beadom ezt az írásodat,ha nem bánod...:)szóval tetszett na.
Osztán a felim zaklat,hogy a te felid emilcímét kérjem mán el,mer megin valamit kitalált, amit megosztana Krisztával.Szóval,ha a gémélemre elküldöd,akkor talán még elodázhatom a válást is.
Legyetek rosszak!

sibalina 2011.01.14. 17:07:01

Szia
Látom nagyon felkészült vagy a Kazahsztáni csapatokról..:)..külföldi játékosokról tudsz valami infót? Vannak kint légiósok?köszi előre is a válaszod..

Zolialmatyban 2011.11.03. 20:24:34

Ne haragudj, ezer éve nem jártam a saját blogomon. Már elköltöztettem máshová és Kazahsztánból is hazajöttünk egy éve már. Egyébként ha jól tudom, igen vannak kint légiósok. Oroszok, ukránok, pár dél-amerikai is, esetleg afrikai talán egy pár. De lehet, hogy pár kiöregedett európai is futballozik, utána kéne nézni pontosan. De már gondolom régen nem aktuális a válasz:-)
süti beállítások módosítása