Kazahsztán az én szememmel

Ígértem egy pár fotót a tegnapi előrehozott karácsonyi partiról. A hét többi része szépen eltelt, semmi extra, legalábbis velünk nem történt semmi különös a vasárnapon kívül.

Kriszti egyik angol kollégájáéknál volt a parti, sok-sok gyerkőccel és persze apukák, anyukák is bőven. Még olyan kb. 2 héttel ezelőtt kérdezett meg Rachael, hogy nem lennék-e én Father Christmas? Más férfi leginkább az apukák közül kerülhetett volna ki, amely nem éppen szerencsés, ha olyan kicsi gyereke van, aki még bőven hisz a Mikulás bácsiban, és esetleg fel is ismerné apucit a jelmez mögött. Na az a gyerek garantáltan összezuhant volna csalódottságában. Engem ezek közül a gyerkőcök közül esetleg ha 2-3 látott, ők meg már akkorák, hogy ha esetleg tudták is, hogy idén egy magyar Santájuk van, akkor sem történik később tragédia.

Természetesen pár órával korábban megkaptam már a jelmezt és itthon fel is próbáltam. Nem azt mondom, hogy ebben mozognék a legszívesebben, de semmi gáz nem volt vele. Ez az első képek egyike, itt még persze Krisztivel itthon:-)

Most egy kicsit megosztó leszek, mert egy olyan témával kapcsolatban írok, amely tudom, nem mindenki számára érdekes. Ők sajnálhatják, sok minden kimarad az életükből. De tudva azt, hogy a vodkás cikkemet is elolvasták olyanok is, akiket nem feltétlenül érdekelt a téma, azt gondolom, hogy ezt a cikket is el fogják olvasni olyanok is, akiket nem hoz lázba különösen a sport.

Én viszont azt gondolom, szerencsére a nagyobb többséggel egyetemben, hogy mind a tömegsport, mind  a versenysport igenis sokat elárul egy ország és egy társadalom kultúrájának minőségéről. Ezért sem szabad hagyni, hogy olyanok irányítsanak egy országot, akik magasról tesznek az egészre és hagyják, hogy olimpikonjaink pl. 50-es évekbeli körülmények között készüljenek, az eredményeket pedig ennek ellenére elvárják. Egy ország sikeres szereplései olimpiákon és egyéb világversenyeken igenis mentálisan jó hatással van a társadalom egészére, nem beszélve arról, hogy egy-egy siker több ezer gyereket tud megmozgatni és a sportosabb életvitel felé elmozdítani.

Ugyan futballról szóló cikket ígértem először, de azt gondolom, hogy érdemes talán inkább egy átfogóbb képet mutatni az egész kazah versenysportról.Na nem megyünk végig minden egyes sportágon, hiszen itt is űznek mindenféle sportot a sakktól a teniszig. Az ország olimpiai bajnokairól pedig mindenképpen szeretnék megemlékezni, hiszen ők igazi hősök, ahogy mi is annak tartjuk a magyar olimpiai aranyérmeseinket. Mivel az ország 1991-ben vált függetlenné és Barcelonában még FÁK-színekben versenyeztek, így az első saját kazah csapat és olimpiai arany Atlantában született. De ne menjünk ennyire előre még, nevezzük meg azt a pár sportágat, amelyek a legnépszerűbbek az országban. Nem árulok el nagy titkot, itt is a futball a legnépszerűbb, amiről ígérem, tényleg lesz külön bejegyzés. Ezek a fiúk a nemzeti tizenegy, persze  a kép nem tudom mikori, az összetétel itt is ugyanúgy változik, mint bárhol a világon:

Már korábban is gondoltam, hogy egyszer írnom kéne a városban szinte minden nap futószalagszerűen történő esküvőkről. Olyan érzése van az embernek itt, mintha csak fiatalok élnének az országban és különös szórakozásuk, hogy állandóan házasodnak:-) Komolyan mondom, még egy szerdai napon is több házasuló párt látni a parkokban fényképezkedni, vagy éppen a hosszú fehér limuzinokból ki- beszállni.Természetesen a péntek és a szombat a legnépszerűbb napok, de a vasárnap sincs nagyon lemaradva mögöttük. Ma elsétáltunk délután a Panfilov parkba Krisztivel és megint belefutottunk vagy 5-6 ünneplő társaságba. Ebben a már sokszor megénekelt templomban kötnek legtöbben házasságot, valaki csak a fényképek kedvéért jön ide.

Mint  a képen látszik, a városban leesett hó jó része mára elolvadt, köszönhetően a napok óta tartós 10 fok körüli hőmérsékleteknek.Holnap persze lesznek újabb havas képek, ugyanis kirándulós nap lesz ismét. A legutolsó jelentkezésem óta persze több egyéb minden is történt, pár mondatot ezekre is szánok.

Múltkor kimaradt, hogy kutyaszitteltünk vagy 5 napig:-) Nálunk vendégeskedett a már ismert kis csivava kutya, Kiki. Kedden este voltak itt nálunk a gazdiék, akkor vitték el csak. Az az igazság, hogy annyira megszoktuk a jelenlétét, hogy kifejezetten hiányzott egy pár napig, miután elment. Tegnap ismét láttuk, úgy tűnt, hogy örül nekünk nagyon, persze általában örül az embereknek:-)

Általában alig van olyan nap, amelynek  a történéseiről ne számolnék be. De néha írni kell érdekesebb dolgokról is, hogy megtartsam az olvasási kedveteket. A Baraholka piac ilyen téma volt, Almaty elképzelhetetlen nélküle. Ugyanilyenek a környező hegyek is, a városnak és nekünk az itteni életünk részei.

Néha pedig csak mennek a napok, történnek velünk a dolgok, csakúgy mint otthon. Ilyenkor eszébe jut az embernek, hogy mondjuk írjon egy cikket a vodkáról, vagy neves tudósokról, művészekről, akik ehhez az országhoz kötődnek. Mivel sokan vagytok focirajongók, ezért hamarosan készül majd egy cikk az itteni futball életről is. Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, mint annak idején Londonban, hogy két kezem is kevés lett volna ahhoz, hogy megszámoljam hány olyan klub van a városban, amelynek a meccseire érdemes elmenni. Itt egyrészt a kazah futball színvonala jelen pillanatban a magyarét sem éri el, másrészt pedig sajnos hiába Almaty a legnagyobb város, nincsen futballja. Legalábbis számottevő klubok nincsenek a városban. Nem tudom, hogy ez hogy hogyan volt a szovjet időkben, de jelenleg tényleg nincs olyan csapat, akinek a meccseire el lehetne menni. Azt hiszem, hogy a legközelebbi város Taldikorgan, amelynek van első osztályú csapata, de az is valami 250 km-re van innen. Mindegy, kárpótolnak a gyönyörű hegyek, meg majd a síelés, ami meg Londonban nem volt.

A múltkor a 70-es éveknél hagytam abba a sztorit, folytassuk akkor innen. Pontosan 1977 az az évszám, amelynél mindenképpen érdemes egy kicsit elidőzzünk. Említettem is az első résznél, hogy ekkor bizony érdekes dolgok történtek. A Nyugat -és elsősorban Amerika-, egyszer csak kitalálta, hogy a szovjeteknek nincs joguk  a vodka név használatához, merthogy a szovjethatalom megszületésekor lemondott a vodka gyártásról, illetve olyan körülményeket teremtett az országban, hogy aki tehette, az lelépett, elsősorban a gyártulajdonosok, köztük pedig számtalan vodkagyáros família. Csak az ismertebbek közül említsünk meg néhányat, a Smirnoff, a Keglevich, az Eristoff és a Gorbatchow család többek között Amerikába menekült. Ez utóbbi nem a később híressé vált Mihail Szergejevics családja volt:-) Ezek az érvek természetesen elég gyenge lábakon álltak, így vissza is léptek, még mielőtt nagyobb blamázs nem érte volna őket. Nem így lengyel testvéreink, akik mindezen felbuzdulva újabb támadást indítottak a szovjetek ellen. A történelmet ismerve volt okuk haragudni bőven az oroszokra, de ez a vodkás harc nagyon nem volt meggyőző. Annyira nem, hogy a nagy testvér először csak legyintett és nem is értette, hogy akkor most mi van?

Tudom, nem olyan nagy szám, mert otthon már leesett az első hó. Gondolom azóta már régen el is olvadt és az a frankó, novemberi taknyos idő van.Itt pénteken és szombaton esett az eső, és éppen olyan novemberi idő volt, mint amilyen gondolom otthon is van mostanában. Vasárnapra akkora köd lett, hogy kb 50 m-t lehetett ellátni, azt is nagyon homályosan. Nem is volt sok kedvünk kimozdulni igazából sehová, így itthon maradtunk. Hétfő reggel pedig kb. ez a látvány fogadott (azért mondom, hogy kb., mert  a kép ma készült, tegnap reggel pedig sűrű hóesés és köd volt odakinn),

úgyhogy egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy elmenjek-e kirándulni? De csak egy pillanatig, utána átgondoltam, hogy valószínűleg többet veszítenék, ha nem mennék el.

Még mielőtt folytatnám a vodkás történelem órát, fölteszek nektek egy pár képet a város talán legnagyobb piacáról. A piacot Baraholkának hívják és a város észak-nyugati részén található. A Zelonij Bazarral (a Green Market, ahová egyébként járok) szemben ez a piac eléggé a város szélén van, illetve a város nagyon csumpi részén. Persze aki szereti az ilyen kalandokat, az csak fogja magát és elmegy a Józsefvárosi kínai piacra otthon, így lehet, hogy a Baraholka annyira nem is nagy szám neki. Pedig nagy szám, higgyétek el.Ez azért más, mert ott csak kínaiak és vietnamiak árulnak, itt pedig helyiek is és ez valóban Ázsiában van és eszméletlen ázsiai feelingje van.

A piac egyébként több kilóméter hosszan helyezkedik el, egy teljes hetet is el lehetne tölteni azzal, hogy bejárjuk minden szegletét. A képet természetesen nem én készítettem, mint látjátok, ez szinte egy külön város.

A téma kihagyhatatlan, ha az ember orosz nyelvterületen, illetve az orosz kultúrkör egyik végvárában él. Almaty tényleg az, az orosz és egyben az európai kultúra egyik legtávolabbi jelenléte. Innen már tényleg Ázsia van csak, bár ázsiai szemmel nézve pedig Almaty joggal az ő kultúrájuk része is. Minden tiszteletem a kazah történelemé és a kazah függetlenségé, de őszintén szólva sokkal kevésbé lenne elviselhető és szerethető ez az ország az orosz gasztronómia , az orosz színház, tulajdonképpen az egész orosz kultúra nélkül, amibe mindent bele lehet érteni. Akár a vodkát is. Na nem kell megijedni, nem vált a mindennapjaink részévé:-) De annyit olvastam róla, tegnap pedig egy weblapon olyan szép fotókat találtam, hogy úgy gondolom, megér egy bejegyzést, sőt többet is, mert ezt is legalább két részre osztom.(Az utcanevekkel még jövök.) Soma barátom pedig már egyébként is pedzegette már régen, hogy kéne valami vodkás cikk is.